Hírek
2020. Július 13. 15:59, hétfő |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Halmozta a szabályszegéseket, egy kerítés állította meg
Egy kocsolai férfi ellen indítottak büntetőeljárást a dombóvári rendőrök, aki jogosítvány nélkül, ittasan közlekedett egy autóval, melyet ismerőse háza elől vitt el.
A bajt tetézte azzal, hogy balesetet okozott, megsérült és még a biztonsági övet sem használta.
Bejelentés érkezett 2020. július 13-án éjjel háromnegyed egy után, hogy egy autó kerítésnek csapódott Kocsolán. Munkatársaink rövid időn belül a helyszínre értek. Megállapították, hogy az autót egy 21 éves helyi férfi vezette, akit megszondáztattak, ami magas értéket mutatott. Az elsődleges adatgyűjtések során kiderült, hogy a sofőr nem rendelkezik jogosítvánnyal, nem használta a biztonsági övét, és még meg is sérült a balesetben. A kocsiról kiderült, hogy a fiatal azt egy ismerősétől, annak engedélye nélkül vitte el a balesetet megelőzően.
A 21 éves férfit előállították, elszámoltatták és gyanúsítottként hallgatták ki jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt. Büntetőeljárást indítottak ellene járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt is. Felelnie kell azért is, mert jogosítvány nélkül vezette az autót, továbbá nem használta a biztonsági övét és még balesetet is okozott. Az elkövető tettére azt a magyarázatot adta, hogy nagyon sokat ivott, sétált hazafelé, amikor úgy döntött, hogy autóval megy tovább, ezért elvitte ismerőse utcán parkoló kocsiját engedély nélkül. Ittassága miatt nem tudott bevenni egy kanyart, és egy kerítésnek csapódott.
Az eset körülményeinek további vizsgálatát a Dombóvári Rendőrkapitányságon folytatják.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.

