Hírek
2023. Október 24. 15:34, kedd | Helyi
255. göllei zarándoklat
Október 20-án megtartották a Szent Vendel kápolna búcsúját a göllei temetőben.
Szász Gyula plébános szentbeszédében elmondta, hogy elődeink tisztelték a hagyományokat, Szent Vendelt, akit az egykori veszprémi Egyházmegyében, országosan is a legtöbb helyen tiszteltek. Szobrokat, kápolnákat, templomokat emeltek tiszteletére.
Az 1754-es marhavész járvány után őseink Szent Vendel tiszteletére 1760-ban fogadalmi keresztet, majd később kápolnát emeltettek az állattartók védőszentjének emlékére. Szász Gyula plébános szentbeszédében megemlítette, hogy koronavírus-járvány után nem emeltek szobrot egy szent tiszteletére sem, pedig világjárvány pusztított országainkban. Ma már nem tiszteljük szentjeinket és elődeink munkáját, példáját.
A zarándoklaton a göllei hívek mellett, az elszármazottak és a környező plébániák hívei is részt vettek. Örvendetes tény, hogy egyre többen jönnek el Göllébe.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.

