Hírek
2017. Május 06. 08:09, szombat |
Helyi
Forrás: Belvárosi Általános Iskola
7 dombóvári érem a Jedlik Ányos fizikaverseny országos döntőjén
Ebben a tanévben is lelkesen készült három dombóvári iskola 24 diákja a Jedlik Ányos fizikaversenyre Embersitsné Bóta Éva tanárnő irányításával.
A 3–10. évfolyam számára meghirdetett verseny a tanulóktól egész éves felkészülést, kitartó munkát igényelt, amely során megszerzett fizikai ismeretek és matematikai tudásuk birtokában a regionális döntőn nyújtott teljesítményük alapján 12-en jutottak a fináléba, közülük 7-en éremmel térhettek haza.
A döntőt a 3–6. évfolyam számára április 7–9. között, a 7–10. évfolyam számára április 21 23. között rendezték meg Nyíregyházán. A szombat délelőtt zajló megmérettetés során a diákoknak teszt-, számításos-, majd mérési feladatsort kellett megoldaniuk.
Délután a Vadasparkban tett látogatás, majd az esti érdekes fizikai kísérleti bemutató után izgalommal várta a csapat, hogy kinek a neve hangzik el csak a vasárnapi eredményhirdetésen, amikor a legjobban teljesítő diákok vehetik át érmüket, oklevelüket, ajándékukat.
Eredmények:
Rónaszéki korcsoport
I. díj Reith Áron (Belvárosi Ált. Isk. 4. b)
II. díj Babodi Máté Ferenc (Belvárosi Ált. Isk. 4. b)
III. díj Dolák Luca (Belvárosi Ált. Isk. 4. b)
Ignácz András (József Attila Ált. Isk. 4. b)
Nemes Réka Marianna (József Attila Ált. Isk. 4. c)
IV. díj Rumbus Zoltán (Belvárosi Ált. Isk. 3. a)
Bolyai korcsoport
III. díj Szabó Zalán (Belvárosi Ált. Isk. 6. a)
Öveges korcsoport
III. díj Szabó Bence Bálint (Belvárosi Ált. Isk. 8. a)
V. díj Kőszegi Gergő (Illyés Gyula Gimnázium 8. n)
Kőszegi Szabolcs (Illyés Gyula Gimnázium 8. n)
Márton Norbert (Illyés Gyula Gimnázium 8. n)
VI. díj Perei Fedor (Belvárosi Ált. Isk. 8. a)

Az Illyés Gyula Gimnázium tanulóinak fizikatanára Tóth Sándor.
Munkájának elismeréséül Embersitsné Bóta Éva tanárnő a „Legeredményesebb felkészítő tanár” különdíjban részesült mindkét alkalommal.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon

