Hírek
2019. Június 28. 13:30, péntek |
Helyi
Forrás: Dombó Média
A 115. madárfajt gyűrűzték meg a gyerekek
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 28. számú Dombóvári Csoportja - mely a nyári vakáció idején 40 éve táboroztat gyerekeket - idén június 23-án fogadta az első érkezőket a Tüskei-tó mellett lévő Madárvártáján.
Az első turnusban 9 és 13 éves diákok érkeztek az ország minden tájáról, akik itt tartózkodásuk alatt változatos programokon vehetnek részt. A tanulók reggelente széthúzzák azokat a hálókat, amikkel az arra repülő madarakat fogják be annak érdekében, hogy meggyűrűzzék azokat. Azt követően három csoportra oszlik a társaság. melynek tagjai különféle ornitológia ismeretekre tesznek szert. Délutánonként általában kirándulás szerepel a programban, a környék gazdag növény- és állatvilágával ismerkednek többek között a Béka-tónál, a Szigeterdőben és a Konda-patak völgyében az érdeklődők, akik esténként ismeretterjesztő előadások meghallgatásával zárják a napot.
– A mostani tábornak az az érdekessége, hogy sikerült a 115. madárfajt is meggyűrűznünk helyben – mondta Nagy Sándor, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 28. számú Dombóvári Csoportjának titkára. - Ez egy vörös vércse, mely a vasútállomás környékén valószínűleg kiesett az egyik fészekből. A fiókát egy hete neveljük közösen a gyerekekkel és amint úgy látjuk, hogy kellőképpen megerősödött, akkor elengedjük.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.

