Hírek
2018. Március 29. 08:58, csütörtök |
Helyi
Forrás: Dombó Média
A cégekkel is egyeztettek az „ipari park” címről
A város önkormányzata a tüskei településrészen működő vállalkozások vezetőit hívta meg a március 21-i és 22-i fórumára, amit az Axiál Kft. telephelyén tartott.
Az összejövetelen Szabó Loránd polgármester elsőként azt vázolta fel a résztvevőknek, hogy milyen lehetőségeket rejt magába az „ipari park” cím megszerzése. Az önkormányzati vezető arról is beszélt, hogy a képviselő-testületnek milyen közeli és távoli tervei vannak a tüskei iparterülettel kapcsolatban. Az elképzelések szerint már idén elkezdik azokat az infrastrukturális fejlesztéseket, melyek főként a víz- és szennyvíz-rendszer, valamint az úthálózat bővítését szolgálják. Az utóbbival az a cél, hogy a tüskei vállalkozások járművei és a telephelyeiket felkereső teherautók a jelenleginél kisebb mértékben zavarják a településrész lakóinak nyugalmát.
A megbeszélésen elhangzott még, hogy egy ipari park akkor működik megfelelően, ha az ott lévő cégek igénybe veszik egymás szolgáltatásait, vagy beszállítója lesz egyik vállalkozás a másiknak. Ezt segítendő az önkormányzat egy olyan menedzsment-szervezetet kíván felállítani, mely az egységes marketing megteremését, a közös ügyek vitelét, különböző pályázati források megszerzését, valamint új befektetők felkutatását és idecsábítását intézné.
- Ebből is látszik, hogy a városvezetés nemcsak adófizetőként tekint a Tüskében tevékenykedő vállalkozásokra, hanem messze menőkig támogatni is próbálja azokat - emelte ki Szabó Loránd. - Ha többségük képviselője aláírja az önkormányzattal és egymással való együttműködésről szóló megállapodást, akkor a közeljövőben benyújtjuk az „ipari park” címre a pályázatot a Gazdasági Minisztériumhoz. Kérelmünket előreláthatólag a nyár végéig fogják majd elbírálni az ügyben illetékesek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.

