Városlista
2026. június 11, csütörtök - Barnabás

Hírek

2012. Február 12. 14:30, vasárnap | Helyi
Forrás: a szervezők

A HS7 kétötöde tartott rendhagyó énekórát Sásdon

A HS7 kétötöde tartott rendhagyó énekórát Sásdon

Szűcs Krisztián és Ábrahám Zsolt, a Heaven Street Seven alterrock-zenekar tagjai voltak a vendégei a „Fontos pont a Hegyhát ifjúsági életében” projekt legutóbbi rendhagyó énekórájának.

A két „tanárbácsi” a január 27-i óra elején a zenekar alapításáról és névválasztásáról, valamint a zenéhez fűződő személyes kapcsolatukról beszélt.

A közönség tagjai által cetlikre jegyzett szavakból és rövid mondatokból találomra kiválasztottak képezték ezután az alapját egy általuk rögtönzött szám szövegének.

Majd egy darabolós jelenetsor következett. Ízekre szedték a Fluor Tomi Mizujának szövegét, és ebből szintén találomra kicsemegézett sorrendben írt dalt Krisztián és Zsolt.

A résztvevők csapata ezután három részre oszlott, és így kreáltak új szöveget az Illés Az utcán című számának dallamára. A kész műveket előbb begyakorolta mindhárom gárda, majd előadta a többieknek.
A szünet után saját számaikból szemezgető minikoncerttel zárták a HS7 tagjai a sásdi közösségi házban megtartott rendhagyó énekórát.

A szervezők felvételeiből összeállított képgalériánkért kattintson a hírünk címsora alatti „kapcsolódó galéria” hivatkozásra, vagy a lenti fotóra.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi

Tetejére borult egy autó Jágónaknál

Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi

A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán

Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig

2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi

Gyászhír

Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.