Hírek
2018. Október 18. 08:20, csütörtök |
Helyi
Forrás: Dombó Média
A kulturált borfogyasztást népszerűsítették
A tavalyinál egy hónappal korábban - október 12-én - tartották az idei Családi Borünnepet.
A városlakók körében nagy népszerűségnek örvendő szabadtéri program időpont-változtatásának az volt az oka, hogy a korábban Szent Márton-napjának környékén rendezett vígasságok alkalmával már jóval hidegebb volt az időjárás, mint az ősz derekán.
A Tinódi Ház előtti téren gyülekeztek azok a helybeli famíliák, melyek beneveztek a település központjának négy helyszínén lebonyolított Családi Borünnepre. Az igaz „vénasszonyok nyarára” jellemző ragyogó napsütésben és 20 Celsius-fok feletti hőmérsékletben hallgatták meg az érdeklődők Szabó Loránd polgármester köszöntőjét.
- A Családi Borünnepet hozzákapcsoltuk az Újdombóvári Őszi Fesztiválhoz, annak előestéjén tartjuk - emelte ki az önkormányzati vezető. - Reményeim szerint ma nem lesz akkora a borfogyasztás, hogy emiatt holnap esetleg kevesebben vesznek majd részt az említett programon. Rendezvényünknek az elsődleges célja a kulturált borfogyasztás népszerűsítése, ezért ne a mennyiségre, hanem a minőségre hajtsunk! Szoktunk nemtelen politikai támadásokat kapni azért, hogy a város önkormányzatának büdzséjéből miért költünk ilyen és ehhez hasonló dolgokra. Csak körbe kell nézni, hogy mennyien vannak itt ezen a közösségteremtő-erősítő programon és akkor már meg is van a válasz a kérdésre. A bort a Természetesen Dombóvár csapata biztosítja a civil szervezet pénzéből, amit a képviselők és a tagok adtak össze.
A Tinódi Ház előtt, a Helytörténeti Gyűjteménynél, a Hunyadi téri víztoronynál és Német Közösségi Ház udvarán felállított standoknál a felnőttek olyan finomabbnál finomabb fehér-, rozé- és vörösborokat, valamint pezsgőket kóstolhattak meg, melyek a Kapos-hegyháti Natúrpark területén és a Dél-Dunántúl más vidékein termett szőlőkből készültek. Az említett négy állomáson zenés-táncos műsorok szórakoztatták a szülőket és a nagyszülőket, de a velük tartó gyerekek is jól érezhették magukat, hiszen rájuk különböző ügyességi feladatok megoldása várt. Ezek közül a legnépszerűbb a résztvevők körében a Ninja Warrior-játék volt, aminek a teljesítésért egy-egy csoki járt ajándékként a Dombóvári Roma Nemzetiségi Önkormányzattól. A város önkormányzata, a Tinódi Ház Nkft. és a Földi István Könyvtár által közösen rendezett II. Családi Borünnep most is remek hangulatban telt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon

