Hírek
2017. Június 15. 14:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Apáczai Csere János Szakközépiskola
Alsó-Bajorországba készülődnek az apáczaisok
A tanulók hatóságoknál, hivataloknál, cégeknél (pl. Járási Hivatal, Műszaki Főiskola, Kulturális és Kongresszusi Központ), valamint egy ipari szakiskola tanműhelyében fogják eltölteni július első három hetét.
Az „Erasmus+” mobilitási program keretében 2016-ban elnyert uniós pályázati támogatás segítségével hat újabb kedvezményezett tanulónk (közgazdasági-kereskedelmi, közlekedési, pedagógiai és informatikai képzésre járók) vehet részt háromhetes külföldi nyári szakmai gyakorlaton.
Az összesen 25 835 eurós támogatás két mobilitás teljes költségét (utazás, szállás és kint-tartózkodás) fedezi, melyből az első már tavaly nyáron megvalósult: 10 kereskedelmi, közgazdasági, informatika és rendészeti szakmacsoportos diákunk töltött három hetet Máltán Nagy Emese kísérőtanár vezetésével.
Idén nyáron németországi partnerintézményünkkel, a deggendorfi Aloys-Fischer Schuléval együttműködve a mieink helybéli 11. évfolyamos diákokkal párban dolgozva töltik majd szakmai gyakorlatukat. Tanulóink hatóságoknál, hivataloknál, cégeknél (pl. Járási Hivatal, Műszaki Főiskola, Kulturális és Kongresszusi Központ), valamint egy ipari szakiskola tanműhelyében fogják eltölteni július első három hetét. Ennek során szakmai és nyelvi ismereteiket egyaránt bővíthetik.
A kiutazók a gyakorlat sikeres teljesítése után nemcsak az egész Európai Unió területén elismert Europass Mobilitási Igazolványt kapnak, hanem itthoni kötelező szakmai gyakorlatuk is elismerésre kerül.
A munka mellett bizonyára egy kis kikapcsolódásra is jut majd némi idő: a hagyományoknak megfelelően a mobilitásban részt vevők felkeresik a csodálatos középkori történelmi belvárossal rendelkező Duna-menti városokat: Regensburgot és Passaut. Utóbbinál ellátogatnak Gizella bajor hercegnő, Szent István királyunk felesége sírjához is. A Bajorországba kiutazó diákok felügyeletét Kurdi Mihály kísérőtanár látja majd el.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon

