Városlista
2026. június 10, szerda - Margit

Hírek

2011. December 06. 18:00, kedd | Helyi
Forrás: MTI

Alsóbbrendű utakat újítanak fel jövőre a megyében

Alsóbbrendű utakat újítanak fel jövőre a megyében

Több alsóbbrendű Tolna megyei útszakaszt újít fel 2012-ben a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a tervek szerint összesen mintegy húsz kilométer hosszúságban. Lesznek felújítások Dombóvár környékén is.

A zrt. tájékoztatása szerint elsőként a 65155-ös számú, kismányoki bekötő út két kilométeres szakaszán erősítik meg a burkolatot, az úttestet hat méterre szélesítik, és egy autóbusz-fordulót is felújítanak. A jövő év tavaszán kezdődő munkát a Dél-Dunántúli Operatív Program 257 millió forintos támogatásával végzik el.

Ugyancsak tavasszal kezdődhet el a dombóvári térségében a Kocsola-Igal összekötő út közel egy kilométeres, valamint a várongi bekötő út másfél kilométeres szakaszának megerősítése. Mindkét útszakaszon autóbuszöblöket is építenek.

A zrt. a jövő évben tervezi a Tengelic-Szedres összekötő út 11 kilométeres, és a 6532-es számú, Hőgyész-Dombóvár közti út 3,7 kilométeres szakaszának felújítását is.

Előbbi esetében a cég jelenleg a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség támogató levelére vár. A várhatóan késő tavasszal indítható felújítás keretében hat méterre szélesítik az úttestet, és 16 autóbuszöblöt alakítanak ki.

A hőgyészi útszakasz a tervek szerint 2012 nyarán kezdődő rekonstrukciója során két ponton korrigálják az éles kanyarok ívét, Hőgyész határában pedig forgalomcsillapító szigetet építenek. A beruházások értékéről a közbeszerzési eljárás előtt a Magyar Közút nem közölt adatot.

Egy további Tolna megyei szakasznak, a Paks-Kölesd összekötő útnak a 63-as számú úttól Biritópusztáig tartó részét 2013-ban újíthatják fel; a 16 kilométernyi úton a burkolatot erősítik meg, hidakat újítanak fel és egy ívkorrekciót is elvégeznek.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi

Tetejére borult egy autó Jágónaknál

Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi

A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán

Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig

2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi

Gyászhír

Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.