Hírek
2023. Május 19. 23:31, péntek | Helyi
Ápolói asszisztens képzés indul a kórházban
Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a tanfolyam május 15-én, mely a Tolna Megyei Szakképzési Centrum és a TM SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében valósul meg.
A 15 hallgató a Szent Lukács Kórházban szakképzett oktatóktól sajátítja el a szakma fortélyait 18 hónap alatt. Az ünnepséget Lőcze Tibor iskolaigazgató nyitotta meg.
Pintér Szilárd polgármester elmondta, a hallgatók a jövőnk zálogai, hiszen a humán erőforrás fejlesztése kiváltképp fontos a város fejlődése szempontjából.
Dr. Kerekes László kórházigazgató tájékoztatott, a kórház szinte limit nélkül képes befogadni a szakképzett ápolókat és ápoló asszisztenseket, hiszen a szakdolgozók vannak nap, mint nap a betegekkel, s dolgoznak a gyógyulásukért. A kihelyezett képzés lényege, hogy a hallgatók jövendőbeli kollégáiktól tanulhatnak, akik ismerni fogják az újonnan belépő munkatársak képességét, s egyúttal munkalehetőséget is kínál az oktató intézmény a frissen bizonyítványt szerzetteknek.
Dömötör Csaba kancellár kiemelte, örömmel tölti el, hogy az önkormányzat és a kórház is partner a szakmai képzés megvalósításában, mindemellett azt is látja, nagy igény van Dombóváron az egészségügyi képzésekre, melyre a centrum és a képző iskola is szívesen reagál újabb szakmai lehetőségekkel.
A képzés szakmai része hétfőn indul a kórházban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.

