Hírek
2019. Október 19. 08:00, szombat |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Átadták a díjakat
A nemrégiben megrendezett Biztonságban 7 próba vetélkedő nyerteseinek díjátadóját tartották meg a Dombóvári Rendőrkapitányságon.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Dombóvári Rendőrkapitányság munkatársai az Aegon Biztosító Zrt., a Magyar Vöröskereszt, a Viharmadár Önkéntes Mentőegyesület, valamint a GOND-X Biztonságtechnika szakembereinek közreműködésével 2019. október 5-én szervezték meg az Újdombóvári Szüreti Fesztiválon a „Biztonságban 7 próba” elnevezésű vetélkedőt, melynek a Dombóvári József Attila Általános Iskola adott otthont.
A versenyzőknek, akik két kategóriában – gyermek és felnőtt – mérettettek meg, hét állomást kellett végigjárniuk, ahol különböző játékos feladatokat kellett megoldaniuk. A megmérettetés célja az volt, hogy az állampolgárok próbára tegyék saját tudásukat a bűn-, baleset- és kármegelőzés, valamint az elsősegélynyújtás területén, és, hogy az állampolgárok megismerhessék azokat az eszközöket, melyekkel az áldozattá válás megelőzhető, valamint, hogy kapjanak információt a már bekövetkezett károk megtérítésének lehetőségeiről.
A rendezvényre látogatók körében nagyon népszerű volt, az első alkalommal megszervezett, Biztonságban 7 próba, ugyanis több mint 100-an – 82 gyermek és 24 felnőtt – vettek részt a játékban.
A legjobb hétpróbázók 2019. október 15-én ünnepélyes díjátadó keretében vehették át jutalmukat a szervezőktől a Dombóvári Rendőrkapitányság épületében. A rendezvényen Végh Lajos rendőr ezredes, városi rendőrkapitány köszöntötte a megjelenteket.
A vetélkedőnek helyet biztosító iskola a Dombóvári József Attila Általános Iskola Igazgatója, Inguláné Futó Orsolya beszédében elmondta, hogy intézményük mindig is nyitott volt arra, hogy tanulóinak érdekes, ismereteiket bővítő, élménygazdag programot nyújtson a tanuláson kívül.
Molnár Endre, az Aegon Magyarország területi igazgatója elmondta, hogy a rendezvény nagyszerűsége az összefogásban rejlett, hiszen lakókörnyezetünk, családunk biztonsága érdekében minden együttműködő partnerre szükség van. Céljuk az volt, hogy az ilyen példamutató gyakorlatokkal valódi értéket teremtsenek, ami követendő példává válhat. Hangsúlyozta továbbá, hogy megtisztelőnek tartja, hogy egy olyan szervezet, mint a rendőrség a kezdeményezésük mellé állt.
Gyermek kategória győztesei: Fodor Levente, Herke Szibilla Lilla és Gócza Dávid
Felnőtt kategória győztesei: Mohainé Haraszin Zsuzsanna, Tóth Zsanett és Sebestyén Péter
A nyertesek a Dombóvári Rendőrkapitányság és az AEGON Biztosító ajándékcsomagjait vehették át, melyben többek között vagyonvédelmi eszközök, könyvek, kerékpár-felszerelések, hátizsákok, kulcstartók, zseblámpák, bonbonok voltak. A legfiatalabb – egy 6 éves kisfiú - nyertes kapott egy rendőr babát is. A felnőttek a fentieken túl a GOND-X Biztonságtechnika ajándékutalványát is megkapták. Minden nyertes aranyérmet is kapott.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.

