Hírek
2025. Január 24. 16:13, péntek | Helyi
Az amatőrfilmes mozgalom előtt tisztelegtek Dombóváron a Magyar Kultúra Napján
Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján több filmes programot is szerveztek a Dombóvári Művelődési Házban.
Először Dékány István filmrendező, a Magyar Amatőrfilm Szövetség egykori főtitkára az amatőrfilm mozgalom történetéről, közösségteremtő hatásairól tartott érdekes, filmekkel tarkított előadást.
A résztvevők utána megtekinthették az előtérben azt a kiállítást, mellyel a szervezők a helyi és országos amatőrfilmesek, valamint elért eredményeik előtt kívánnak tisztelegni.

Ezt követően a több, mint hatvan éve Balásy Gyula által alapított legendás Dombóvári Filmkör jelen lévő tagjai és az érdeklődők Takács Lászlónak köszönhetően eredeti, 8mm-es gépről vetítve nézték meg a Balásy Gyuláról szóló filmet. Később a nap mottóját adó "Feledés előtt" című film következett, melyet egykor Ozorai Gábor és Csáky László készített.

A régmúlt felidézése után egy fiatal dombóvári rendező is bemutatkozott. Juhász Barnabás két tavalyi filmjét hozta el, a The Paranoiát és a díjnyertes Merülést.
A szervezők külön köszönik a program előkészületeihez nyújtott segítséget Takács Lászlónak, ifj. Takács Györgynek, Szarvas Antalnak, Balásy Botond Lászlónak és Tilinger Sándornak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.

