Városlista
2026. július 26, vasárnap - Anna, Anikó

Hírek

2017. December 06. 11:49, szerda | Helyi
Forrás: Dombó Média

Civil fórumot tartottak Dombóváron

Civil fórumot tartottak Dombóváron

A Városháza Ujváry Termében december 4-én Civil Fórumra gyűltek össze a településen működő különböző társadalmi szervezetek vezetői.

A résztvevőket Pethes Janka, a helyi Civil Tanács elnöke köszöntötte, majd Sándor Tamás, a Tolna Megyei Civil Információs Centrum irodavezetője és munkatársnője arról beszélt, hogy a Civil Törvény módosítása rendet tesz ebben a szférában. A hivatalos ügyintézés 2018-tól a cégkapun keresztül történik. Fontos az, hogy az egyesületek, klubok és alapítványok számos dokumentuma - többek között az alapító okirat, a közhasznúsági jelentés, valamint az éves gazdálkodásról készített beszámoló - a jogszabályban lefektetett határidőig elkészüljön.

– Kizárólag a helyi civil szervezeteken múlik az, hogy a számukra pályázaton elnyert 200 millió forintos keretből mennyit tudnak értelmes célokra felhasználni a következő években – emelte ki a tanácskozáson szót kérő Szabó Loránd polgármester. – A pénzhez való hozzájutás lehetőségéről december 11-én tartunk tájékoztatót a Városházán, ahol elsősorban a feltételrendszerről és annak teljesíthetőségéről lesz szó.

A civil szervezetek vezetői arról is elmondták véleményüket, hogy a várost irányító képviselő-testülettől jövőre mennyi támogatást remélnek.

A fórum zárásaként a szeretet ünnepét megelőző adventi időszak legfontosabb programjait és a Tinódi Házban december 19-re megrendezésre kerülő Civil Karácsony előkészületeit egyeztették a jelenlévők.

Címkék: civil szervezet

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi

A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik

A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.

2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi

Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén

Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!

2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi

Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora

Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai

2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi

Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.

Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon