Városlista
2026. június 10, szerda - Margit

Hírek

2018. Április 04. 08:15, szerda | Helyi
Forrás: Dombó Média

Dombóvár neki köszönheti a Kossuth-szoborcsoportot

Dombóvár neki köszönheti a Kossuth-szoborcsoportot

Március 22-én 91 éves korában elhunyt a város díszpolgára, Antal István, aki egykor a település tanácselnöke volt.

Dombóváron született 1927-ben. Az elemi és a polgári iskolát helyben végezte, majd írnokként a naki elöljáróságán dolgozott 1941-től. Mint leventét munkaszolgálatra vitték Németországba, ahol amerikai fogságba esett és csak 1945-ben térhetett haza. Azt követően a budapesti II. Rákóczi Ferenc Kereskedelmi Középiskolában folytatta tanulmányait és ott is tett sikeres érettségi vizsgát. 1948-tól 1954-ig Komlón dolgozott. Onnan szülőhelyére visszatérve előbb tanácstag, majd a községi tanács elnökhelyettese, végül pedig 1955-ben a település tanácselnöke lett. Nagy érdeme volt Révfalvi Zsigmonddal, a helyi honvédlaktanya tüzérezredének parancsnokhelyettesével és dr. Kovács Gyulával, a Forradalmi Bizottság vezetőjével közösen abban, hogy az 1956-os események nem követeltek véráldozatot Dombóváron. Az ő munkássága idején 1958-ban épült a település mai központjában a víztorony, mely - annak ellenére, hogy több évtizede használaton kívül van - időközben Dombóvár „jelképévé” vált.
Antal István volt az, aki 1959-ben az Esti Hírlapból értesült arról, hogy a budapesti Új-Köztemetőből a szállítás díját magára vállaló elviheti az ott nyolc esztendeje tárolt Kossuth-szoborcsoportot. Horvay Jánosnak az Országház előtti térről a felállítását követő 27. évben elbontott monumentális alkotását a tanácselnök 140.000 forintért Dombóvárra hozatta. Az első felelős magyar kormány tagjait ábrázoló szobrok és a relief megszerzése miatt egy sor negatív következményt kellett viselnie. Antal István fegyelmit is kapott a község pénzének elherdálásáért és felfüggesztették állásából. Bonyhádra került, ahol 1964-től hét esztendőn keresztül az Állami Biztosító fiókvezetőjeként tevékenykedett, majd a balatonkeresztúri betonüzemnek előbb az áruforgalmi vezetője, később pedig az üzemvezetője volt 1987-es nyugdíjazásáig
A történelem a Szigeterdőben az 1970-es évek elején felállított Kossuth-szoborcsoporttal kapcsolatban őt igazolta. Antal István érdeme az, hogy a ruskicai márványból faragott alkotást nem adták el műköveseknek feldarabolásra. Amikor 2011-ben a kormány vissza akarta vinni Dombóvárról az eredeti helyére - a fővárosba - a Kossuth-szoborcsoportot, a nyugalmazott tanácselnök azt üzente, hogy a város önkormányzata ne engedje azt megtenni. Az alkotás a helybeliek egyetértésének köszönhetően Dombóváré maradt, azé a településé, mely a hazának megőrizte azt.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi

Tetejére borult egy autó Jágónaknál

Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi

A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán

Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig

2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi

Gyászhír

Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.