Városlista
2026. július 26, vasárnap - Anna, Anikó

Hírek

2012. Július 02. 18:55, hétfő | Helyi
Forrás: dr. Kriston Vízi József

Dombóvári méltóság

Dombóvári méltóság

A hétvége a Pál-Napi Vígasságok mellett a történelmi sorsfordulók - a II. világháborús bombázás és a holokauszt - áldozatai előtti főhajtásnak is időt adott Dombóváron. Emlékezők találkoztak az újdombóvári temetőben is.

Az 1944. június 30-án az Újdombóvárt ért amerikai légitámadás áldozataira immár évek óta emlékezik a közösség. Minden év júliusa első vasárnapjának kora délutánján pedig a szintén azon esztendő nyarán bevagonírozott, majd pusztulásba hurcolt dombóvári zsidóság emlékfala előtt találkoztak a túlélők és leszármazottak, valamint felekezeti különbözőség nélkül a helyi tradíciók és az emberség tisztes őrzői.

S mivel éppen 85 évvel ezelőtt szentelték fel, majd nyitották meg Újdombóvár önálló (vasutas) temetőjét, ezért is szólt a kis kápolna harangja. A csaknem száz emlékező először a Bernátné Martha Miligan (Toledo, 1912 - Huntington Beach, 2007) alkotásánál, a temetői keresztnél gyülekeztek, amelynek szomszédságában lévő első sír Mennyei Jánosné Buzsáki Borbála nyughelye. Ennek sírkövét készíttette el mértéktartó eleganciával és korhűséggel a dombóvári Bognár Temetkezés - tudtuk meg a kötet szerzőjétől - s áldotta meg Kutas Attila plébános.

Ezután a ravatalozó árnyékos átriumában foglalt helyet a közönség. Itt Tóth Csaba, a Dél-Dunántúli Temetkezési Egyesület alelnöke tartott ember-központú, de a szakma méltóságát is bemutató beszédet. Majd Mészárosné Fodor Klára, Dombóvár díszpolgára következett, aki élvezetes ismertetéssel hozta közel az új helytörténeti mű, Újdombóvár temetője című kötetét. A közösség önzetlen együttműködését és a szerző alkotó erejét méltatta és köszönte meg végezetül dr. Kriston Vízi József múzeumvezető a dombóvári városszépítők nevében is.

A kötet a szerzőnél, az újdombóvári sekrestyében vagy a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben vásárolható meg.

Szöveg: kristonvízi, fotók: Németh Gabriella

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi

A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik

A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.

2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi

Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén

Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!

2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi

Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora

Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai

2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi

Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.

Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon