Városlista
2026. július 26, vasárnap - Anna, Anikó

Hírek

2017. Augusztus 25. 23:53, péntek | Helyi
Forrás: http://www.dombomedia.hu

Dombóvári résztvevője is volt a FINA Masters Világbajnokságnak

Dombóvári résztvevője is volt a FINA Masters Világbajnokságnak

Egyetlen dombóvári résztvevője volt az augusztus 7. és 20. között Budapesten megrendezett 17. FINA Masters Világbajnokságnak.

Az 1969-ben született Horgos Szilárd hat esztendősen kezdett el úszni a Katona József utcai tanuszodában, majd 11 éven keresztül szorgalmasan edzett és eredményesen versenyzett. Addigi kedvenc sportjával azonban 1986-ban felhagyott és csak tavaly októberben ment le ismét a Farkas Attila Uszodába elsősorban némi túlsúlya miatt. Kezdetben hetente csak egyszer „szelte a habokat”, azonban amikor elhatározta azt, hogy megméretné magát a veterán úszók idei világbajnokságán, sűrítette a tréningeket és januártól minden héten háromszor csobbant vízbe. Hódmezővásárhelyen aztán megúszta az induláshoz szükséges szintidőt és akkortól még az addigiaknál is szorgalmasabban folytatta a felkészülést az augusztusi versenyre. Keresett és Szentesen talált is egy szeniorklubot, mely befogadta, így ez az akadály is elhárult a rajthoz állása elől.
A sprintszámokra koncentrált Horgos Szilárd, aki az augusztus 7. és 20. között lebonyolított 17. FINA Master Világbajnokság második, negyedik és ötödik napján volt érdekelt. Az 50 méteres gyorsúszásban 29 másodperc 83 századmásodpercet úszott, 100 méter gyorson 1 perc 8 másodperc 23 századmásodperccel csapott a célba, a szentesi 4 x 50 méteres vegyesváltó befejező embereként pedig „repülőrajttal” 50 méteres gyorsúszásban 28 másodperc 88 századmásodperces időt repesztett. Ezekkel a teljesítményekkel a különböző számokban korosztálya középmezőnyében végzett a dombóvári versenyző. Horgos Szilárd elégedett volt a formaidőzítésével és az eredményeivel, ugyanis valamennyi egyéni csúcsát sikerült megjavítania a legfontosabb megmérettetésen.

Címkék: úszás

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi

A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik

A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.

2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi

Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén

Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!

2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi

Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora

Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai

2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi

Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.

Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon