Hírek
2020. Április 24. 14:45, péntek |
Helyi
Forrás: MTI/fotó: unsplash.com
Dombóváron is felcsendül ma a muzsika a köztereken
Az elkövetkező hetekben 11 megyében hangzik fel a muzsika a köztereken
Az elkövetkező hetekben 11 megyében több mint 120 minikoncert hangzik el a Filharmónia Magyarország szervezésében a köztereken:
A közönség az ablakokból, erkélyekről, lakásokból, balkonokról, a házak kertjeiből hallgathatja majd a koncerteket, mivel olyan köztereken csendülnek fel, amelyek környezetéből jól látható és hallható lesz a produkció - közölte a Filharmónia Magyarország szerdán az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a sorozat szerdán Bátaszéken és Szekszárdon indult, az elkövetkező napokban pedig többek között Kalocsa, Kecskemét, Orosháza, Szarvas, Békéscsaba, Mezőkövesd, Karcag, Mezőtúr, Pásztó, Balassagyarmat, Sátoraljaújhely, Kisvárda, Veszprém, Siklós, Barcs, Nagykanizsa, Tamási, Dombóvár és Kaposvár közterein csendül fel a zene.
A minikoncertek helyszíneiről csütörtöktől a filharmonia.hu és a terzene.hu oldalakon tájékozódhatnak az érdeklődők.
Előző cikkünk a dombóvári minikoncertekről ide kattintva olvasható.
Mint a közleményben felidézik, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága kezdeményezésére tavaly október 1-jén, a zene világnapján indult útjára a Térzene program, amelynek célja, hogy minél több emberhez elérjen a klasszikus zene. Az eredeti tervek szerint parkokban, zenepavilonokban szólalt volna meg a muzsika.
A Filharmónia Magyarország online kínálattal is várja a közönséget: Facebook- és weboldalára naponta újabb érdekességek, hangfelvételek, koncertek, hangszerbemutatók és zenei ajánlók kerülnek fel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon

