Hírek
2022. Július 04. 16:26, hétfő |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Dombóvárra látogatott Zanati Balázs
A Kanadában szolgáló rendőr tartott élménybeszámolót kollégáinknak a rendőrkapitányságon.
Zanati Balázs Keszthelyről Kanadába települt egyenruhás, aki az utóbbi években rendszeresen látogat haza, és járja az ország rendőri egységeit, és élménybeszámolóval egybekötött tapasztalatcserét folytat rendőreinkkel.
Balázs Magyarországon katonai főiskolát végzett, majd a Honvédelmi Minisztériumban dolgozott. Ezt követően egy afganisztáni missziót is teljesített, majd 2005-ben költözött el Kanadába. Jelenleg a Torontói Rendőrségen teljesít hivatásos rendőri szolgálatot, ahol néhány év járőri munka után, jelenleg közösségi rendőrként felel körzete biztonságáért.
A 2,5 millió lakosú Toronto rendőre a napokban látogatott el a Dombóvári Rendőrkapitányságra, ahol dr. Bognár Szilveszter r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, kapitányságvezető fogadta. Kollégáink ezt követően Balázsnak bemutatták a rendőrkapitányság épületét, és betekintést nyert a dombóvári rendőrök mindennapi munkájába is.
Ezután élménybeszámolót tartott, illetve a helyi kollégáknak tájékoztatást adott a torontói rendőrség struktúrájáról, feladatrendszeréről. Továbbá beszélt az 5500 fős szervezet sajátosságairól, valamint a felvételi eljárásról. Mesélt saját ottani rendőri szolgálatáról, melyet a rendezvényen résztvevők nagy érdeklődéssel hallgattak.

A látogatás érdekes tapasztalatok cseréjével, valamint közös ajándékozással fejeződött be.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.

