Hírek
2021. November 26. 11:05, péntek |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Drog az urnák között Tamásiban
A tamási rendőrök egy koporsók és urnák forgalmazásával foglalkozó vállalkozót vettek őrizetbe november 24-én késő este, aki legális üzlete mellett kábítószer-kereskedelemmel is foglalkozott.
A 65 éves férfi kisteherautójában és korábban már a lakásán is kábítószergyanús tablettákat és anyagokat foglaltak le a nyomozók.
Egy korábbi lopás miatt tartottak kutatást még 2020. december 18-án egy Tamásiban élő vállalkozó otthonában, ahol a rendőrök többfajta – többek között tablettákat, zöld növényi törmeléket – kábítószergyanús anyagot találtak. Ezekről szakértő megállapította, hogy kábítószerek. Emiatt a férfit kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki.
A nyomozóknak információjuk volt arra is, hogy a 65 éves vállalkozó drogok terjesztésével is foglalkozik, ezért további adatgyűjtésbe kezdtek. A rendőrök 2021. november 24-én a késő esti órákban Tamásiban elfogták a férfit, akinek kisteherautójában – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak és kábítószerkereső kutyájának segítségével – az urnák között több tucatnyi tablettát és fehér port találtak. A nyomozók elszámoltatták, és kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a vállalkozót. A rendőrök előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására is az illetékes ügyészségen.
A Tamási Rendőrkapitányságon vizsgálják azt is, hogy az ügyben mások érintettek-e, továbbá, hogy a 65 éves férfinak voltak-e segítői a drogok terjesztésében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon

