Hírek
2019. Július 23. 10:29, kedd |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Eladta a talált telefont
Egy helyi nő az egyik dombóvári áruházban talált egy telefont, melyet nem adott le a vevőszolgálatnál vagy a rendőrségen, hanem inkább eladta azt.
A Dombóvári Rendőrkapitányságon tett feljelentést ismeretlen tettes ellen egy 56 éves Dunakesziben élő nő, mert 2019. február 19-én a város egyik áruházában felejtett – Huawei típusú – mobiltelefonját az ismeretlen ellopta.
Az ügyben a rendőrök a beszerzett bizonyítékok alapján rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetőjét, egy 19 éves dombóvári nőt, akit üzletszerűen elkövetett lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A fiatal kihallgatása során a cselekmény elkövetését elismerte, elmondta, hogy az üzlet ruházati részlegén találta a telefont, melyet nem adott le a vevőszolgálatnál vagy a rendőrségen, hanem eltette a táskájába. A készülékben levő SIM kártyát összetörte, a telefont pedig később eladta.
Az ügyben a dombóvári rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon

