Hírek
2011. Október 21. 09:30, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Elhunyt Bazsonyi Arany festőművész, október 24-én temetik
A gyulaji születésű Bazsonyi Arany hosszú betegség után, életének 84. évében október 13-án halt meg - közölte a család csütörtökön az MTI-vel. A dömsödi katolikus temetőben hétfőn helyezik végső nyugalomra.
Bazsonyi Arany 1928. január 23-án született Gyulajon. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatott művészeti tanulmányokat 1948-tól 1951-ig. Mivel szüleit kulákká nyilvánították, el kellett hagynia a főiskolát, ahol mesterei Varga Nándor Lajos, Pap Gyula, Kmetty János és Berény Róbert voltak. Közülük a nehéz időkben Berény Róbert állt ki mellette. Tanítói képesítést 1952-ben szerzett Dombóváron, majd Pusztahencsén és Dunabogdányban is tanított. Vecsési Sándor festőművésszel 1954-ben kötött házasságot, önálló kiállítással először 1964-ben a Fényes Adolf-teremben mutatkozott be.
Bazsonyi Arany 2002-ben 70 festményből és közel 200 grafikából álló gyűjteményt ajándékozott Tolna megyének, melyet a Wosinsky Mór Megyei Múzeum az Ozorai Várban helyezett el. Emlékmező című alkotását 2003-ban adományozta Ozora községnek. Bazsonyi Arany számos nemzetközi és hazai kiállítás díjazottja, Dömsöd, Gyulaj és Pusztahencse települések díszpolgára volt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon

