Hírek
2018. Szeptember 19. 10:00, szerda |
Helyi
Forrás: Fekete István Kulturális Egyesület
Elhunyt Csonka Sándor festőművész
Csonka Sándor Art-, Cserhát-, Nívó- és Millennium-díjas festőművész, a dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület alapító tagja, támogatója 82 éves korában elhunyt.
2018. szeptember 14-én búcsúztunk Tőle a Katolikus Temetőben.
Vasutas családban született Dombóváron 1936. november 11-én. Az elemi iskolát a Szent Orsolya Rendi apácáknál kezdte, majd annak megszüntetése után az állami iskolában folytatta és fejezte be.
Fiatalon, 1951-ben Budapestre került a Ganz Hajógyárba, ahol kitanulta a hajólakatosi szakmát. A szakmunkásképző elvégzése után műszaki rajzoló lett, majd leérettségizett a Munkácsy Mihály Gimnáziumban.
Kézügyessége lévén 30 éves korában kezdett el festeni. Rendszeresen látogatta a Dési Huber István Alkotókört és a Vasutas Képzőművészeti Kört is. Neves művészek, Szőnyi István, Benedek György és Szabó Zoltán oktatták három éven át. Szabó Zoltánt tartotta mesterének. 110 kiállításon mutatkozott be külföldön és kis hazánkban. Volt kiállítása Bécsben, Párizsban, Varsóban, Hanoiban, Budapesten, Dombóváron, Pécsen, Szekszárdon, Gyönkön, Hőgyészen, Göllében, Mosdóson, Döbröközön stb. Kiállításait neves személyek nyitották meg: Dávid Ibolya, Keres Emil, Mayer Mihály, Mandur László stb.
2003-ban kapta meg Dombóvár Város Elismerő Díszjelvénye kitüntetést.
2008-ban Gölle községnek adományozott mintegy 60 festményét, ahol állandó kiállítása tekinthető meg. De adományozott festményeket a dombóvári templomnak, iskoláknak, múzeumoknak, a dombóvári Polgármesteri Hivatalnak és a kórháznak is.
2011-ben Gölle község díszpolgára lett. Többszáz képe van magántulajdonban is. 2018 tavaszán pedig elajándékozta szőlőföldjét és présházát Döbrököz község önkormányzatának.
Búcsúznak tőle barátai, gondozói, szomszédjai, a Fekete István Kulturális Egyesület tagsága, Gölle és Döbrököz községek önkormányzatai.
Bodó Imre
elnök, Fekete István Kulturális Egyesület
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.

