Hírek
2013. Július 12. 15:40, péntek |
Helyi
Forrás: www.mmikl.hu/Nemzeti Művelődési Intézet, Fotó: Orova Edina
Elhunyt dr. Balipap Ferenc
Életének 65. évében hosszantartó betegség után, július 10-én meghalt dr. Balipap Ferenc népművelő, közösségfejlesztő, szociálpolitikus. Temetése szülőfalujában Gyulajon lesz.
Elhunyt dr. Balipap Ferenc.
Balipap Ferenc 1948-ban született Gyulajon.
Diplomáit Szombathelyen (Tanítóképző Intézet, népművelő-könyvtáros, 1974), Debrecenben (Kossuth Lajos Tudományegyetem, közművelődési eladó, 1977) és Budapesten (Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociológiai Intézet, szociológus, szociálpolitikus, 1988) szerezte.
Művelődési házakban dolgozott Tamásiban, Hajdúszoboszlón, majd 1977-től 1991-ig a Dombóvári Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója. Tevékenysége alatt az ország egyik legjobb és szakmailag legismertebb művelődési otthonává vált. Jelentős szakmai újítás volt, ahogyan a helybéli emberek mindennapi életéhez szükséges ismeretek és kapcsolatok, a hétköznapi élet kultúrája, munkahelyek világa is fórumot kapott az ottani Nyitott Házban.
A Magyar Népművelők Egyesületének, majd a Közösségfejlesztők Egyesületének egyik alapítója.
A közösségfejlesztés hazai kialakulásának kulcsalakja.
Egyetemi adjunktusként a Pécsi Tudományegyetem Szociálpolitikai képzésének egyik elindítója. A settlement mozgalom történetének hazai kutatója.
Évekig volt a Magyar Művelődési Intézet igazgatóhelyettese, 2005-ben innen vonult nyugdíjba.
Számtalan könyv, tanulmány és szakcikk szerzője.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.

