Városlista
2026. július 26, vasárnap - Anna, Anikó

Hírek

2011. November 21. 12:00, hétfő | Helyi
Forrás: hírszerkesztőnk

Elköszönt az önkéntes mobil ifiszolgálati projekt - képgalériával

Elköszönt az önkéntes mobil ifiszolgálati projekt - képgalériával

A SIPKA Egyesület „Önkéntes Mobil Ifjúsági Szolgálat a Sásdi Kistérségben” projektje záróeseményén bemutatkozott a kezdeményezés, kiderült, mi is az az FLP, kisfilmet vetítettek, és amatőr fotósoknak gratuláltak.

A sásdi közösségi házban november 19-én megtartott esemény kezdetén, Gáspár Andrea felkonferálását követően Szeifer Csaba, a Sásdi Általános Művelődési Központ intézményegység-vezetője köszöntötte a résztvevőket. Az előadóterem és a lépcsőház falán függő fényképekre utalva elmondta, hogy a projekt fotópályázatára beérkezett felvételekből rendezett kiállítás már a második „hazai” tárlata a májusban átadott „közháznak”.

Ezután Illés Péter projektvezető mutatta be röviden az Európai Unió Fiatalok Lendületben Programját (FLP) és az Európai Bizottság 5059 eurós támogatásával megvalósított kistérségi projektet, amelyben öt fiatal, kistérségi ifjúságsegítők és önkéntesek közreműködtek. Digitáliskompetencia-fejlesztő tréning valósult meg Sásdon, fotópályázatot hirdettek fiataloknak, EU-s akadályversenyt rendeztek Tormáson, szabadidőparkot alakítottak ki Vásárosdombó ódombói részén, és közösségi falfestésre vállalkoztak Mekényesen. (Az előadás diái megtalálhatók képgalériánkban.)

A diákkal kísért szavakat egy riportfilm követte, amely szintén a projekt jóvoltából készülhetett el, és bemutatta Vásárosdombó - főként mostoha körülmények között élő romák lakta - ódombói részét, valamint az ajándékként itt létrehozott szabadidőpark készületeit.

A filmet követően interaktív módon mutatkozott be a Fiatalok Lendületben Program Böröcz Lívia és Pórszász Balázs, a Dél-Dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató iroda munkatársai közreműködésével.

Majd a fotópályázat díjazottjainak gratuláltak a szervezők, megköszönve persze valamennyi nevező munkáját. Három kategória - életkép, tájkép és portré - első három helyezettjét díjazták. Az életképeket fényképezők között harmadik lett Tóth Mónika, második Vass Eszter, míg az első helyezést Schóber Kinga szerezte meg. A tájkép kategória harmadik helyezéséhez Kovács Dalmának, második helyéhez Villányi Máténak gratuláltak, az első díjat itt Rózsavölgyi Eszter vehette át. Portréfotójáért a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Tövissi Gabriella, a másodikra Beberika Dániel, míg a legfelsőre Szabó Dániel „állhatott". (Alkotásaikat és néhány további pályaművet megnézhet képgalériánkban.)

Még mielőtt a zárórendezvény közönsége megtekinthette volna a benevezett fotókat, Illés Péter egy újabb kellemes kötelességének eleget téve Youthpass tanúsítványokat nyújtott át a projekt résztvevőinek, azaz Gerner Kittinek, Urvald Péternek és Márkus Tibornak.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi

A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik

A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.

2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi

Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén

Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!

2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi

Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora

Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai

2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi

Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.

Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon