Városlista
2026. június 11, csütörtök - Barnabás

Hírek

2020. Szeptember 02. 08:14, szerda | Helyi
Forrás: Dombóvár Város Önkormányzata

Első alkalommal rendezték meg városunkban, Dombóváron a Megyenapot szeptember 1-jén

Első alkalommal rendezték meg városunkban, Dombóváron a Megyenapot szeptember 1-jén

Ünnepi beszédet mondott Fehérvári Tamás, a közgyűlés elnöke és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, akinek szavai szívet melengetőek voltak a teremben ülő minden dombóvári számára:

„Hiszen, ha van olyan közösség Tolna megye 109 településén, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy hosszú éveken át türelmesen várjanak, a dombóváriak egészen biztosan közéjük tartoztak! Ma már kijelenthetjük, hogy a várakozás nem hagyott alább az emberekben, de egészen mást remélnek 2020 szeptemberében, mint tették azt egy évvel ezelőtt ilyenkor.
Ennek is köszönhető, hogy a 109 település között ma már nincs olyan község, város, ahol ne mondhatnánk el azt, hogy jó úton jár céljai megvalósítása érdekében. A kormány és a megye összefogásához, az itt élő közösségeket támogató együtt gondolkodásához kivétel nélkül, szinte valamennyien csatlakoztak.”

A tizenegy kitüntetett közül a szívünknek a legkedvesebb Tarr Imre testnevelő tanár, edző, aki tizenharmadik elismerését vehette át. Pintér Szilárd polgármester terjesztette fel a Sipos Márton-díjra, az atlétika területén végzett utánpótlás nevelő tevékenysége, Dombóvár és térségében élő fiatalok sportra való, elkötelezett ösztönzése, s a hazai illetve nemzetközi sikerek elérésében vállalt, kitartó munkája elismeréséül. A Tinódi Ház színpadán vehette át a megyei vezetőktől és Potápi Árpád János államtitkártól az oklevelet és plakettet.

Pintér Szilárd polgármester mondott pohárköszöntőt. Kiemelte, hogy legjobban annak örül, hogy már Dombóvár is a megye 109 települése közé tartozik az októberi választások eredményének köszönhetően. Az ötven éves jubileumi évforduló adott alkalmat arra, hogy a rendezvénynek a város adhasson helyet és a megyei vezetők bizalmát élvezve meg is tarthattuk a rangos eseményt.

Dombóvár kitett magáért. Büszkén hirdettük és tettünk meg mindent azért, hogy méltó környezetben láthassuk vendéül a megyei vezetőket és együttműködve a megyei önkormányzattal felejthetetlenné tegyünk a díjazottak számára a mai napot. A rendezvény lebonyolításában helyi vállalkozók vettek részt, szolgáltatásaikkal és termékeikkel tették még ünnepélyesebbé a mai napot a Tinódi Házban. Büszkén kínáltuk Kiss László és Karászi Imre jubileumi címkével ellátott termékeit. Méltán voltunk szintén büszkék a virágdekorációra, amelyet Pusztai György készített a színpadra és Molnár István felajánlásának köszönhetően húsz orchidea díszített az aulát, az állófogadás helyszínét. Az ételeket, amelyek ízletesek és mutatósak voltak, szintén mindenki dicsérte. A helyi Fortuna Étterem készítette és tálalta fel a fogásokat.

Büszkén hallgattuk a helyi zeneiskola növendékeinek műsorát. Név szerint köszönjük Rákosfalvi Milán Istvánnak, Horváth Borbálának, Márfai Tamásnak, tanáruknak, Kerekes Béla Szabolcsnak, Fenyvesi-Hilbert Henriettnek és Tóth Ada Eszternek az iskola vezetőjének a színvonalas produkciókat. Köszönjük Bíró Dávid közreműködését is.

Nem utolsó sorban köszönjük Sipos Előd Zoltán református lelkésznek, hogy a rendezvény résztvevőinek megadta a lelki és gondolati útravalót a felújított református templomban megtartott istentiszteleten.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi

Tetejére borult egy autó Jágónaknál

Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi

A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán

Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig

2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi

Gyászhír

Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.