Hírek
2021. Október 16. 22:45, szombat |
Helyi
Forrás: Fekete István Kulturális Egyesület
Emléktáblával és faültetéssel tisztelegtek Fekete István előtt
„Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá.” - Fekete István -
2021. október 8-án a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás jegyében megalakult Somogy Megyei konzorcium nevében Emlékfát ültetett tisztelgésül a magyar erdész- és vadászirodalom művelője, Fekete István szellemi hagyatéka előtt.
A kőrisfát Keszthelyen, az Első Balatoni Sporthorgász Centrumhoz kapcsolódó Akvárium Apartmanházak kertjében, a Csík Ferenc sétányon ültették el.
Elsőként Szári Zsolt vezérigazgató köszöntötte a vendégeket, aki kitért a nagy magyar író életművére, majd Keszthely Város polgármestere, Nagy Bálint is üdvözölte a mintegy 60 fős meghívott közönséget.
Ezután Bodó Imre helytörténész, múzeumalapító rövid beszédében méltatta Fekete István írói munkásságát. Kiért a közeli Kis- Balatonnál, a Diás szigeten eltöltött évekre, ismetette az író életének állomáshelyeit, Göllétől, Kaposváron, Óváron, Bakócán, Ajkán át Budapestig. Kiemelte, hogy az író könyveit 12 nyelvre fordították le, köztük a Vukot 11 nyelven olvashatják szerte a világban. Eddig 47 könyve jelent meg. Elmondta még, hogy Fekete István író könyvei mintegy 14 millió példányban jelentek meg itthon és külföldön egyaránt. Nincs még egy magyar írónk a 20- 21. században, akinek ennyi példányban jelentek volna meg a művei, mint neki. Elmondhatjuk azt is, hogy ez a 19. emlékhely kis országunkban és ez lesz a második keszthelyi, mivel 2014-ben már felavatásra került a Fő utcán található Matulárium. S végül megköszönte a meghívást és kívánta, hogy az elültetésre váró fa, évtizedekig, évszázadokig hirdesse Fekete István írói nagyságát és szellemi örökségét.
Ezután a Nagyváthy Néptáncegyüttes műsorát nézhették meg, és a Fekete István Vadászkürt előadását hallgathatta meg a népes közönség. Az emlékfát a meghívott vendégek és a házigazda együtt ültették el fejet hajtva az emlékkőn elhelyezett emléktábla előtt.
Fekete István Kulturális Egyesület
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.

