Hírek
2014. Január 17. 16:16, péntek |
Helyi sport
Forrás: Dombóvári Sportközpont
Évértékelőt tartottak a Dombóvári Sportközpontban
Az idei évben már második alkalommal került megrendezésre az az Évértékelő ünnepség, amelyet a Dombóvári Utánpótlás és Amatőr Sportért Szövetség, és a Sportközpont szervezett meg.
A szövetség 10 tagegyesületének vezetői, edzői és sportolói, valamint hozzátartozói vehettek részt az eseményen, ahol a legkiemelkedőbb eredményeket elért fiatalok a „Dombóvári Sportért Szívvel-Lélekkel” feliratozott emlékplaketteket és díszokleveleket kaptak.
Az ünnepség kb. 600 résztvevővel zajlott le, a jó hangulatot a sásdi Grid Session zenekar és a D- Ride Sportegyesület műsora fokozta. A sportszövetség nagyon fontos céljának tekinti a Sportközpontban sportoló és más dombóvári egyesületek összefogását, a sportolók és edzők munkájának elismerését, a szakmai együttműködést elősegítését. Az edzők és egyesületvezetők évértékelő beszédében és a díjazás alkalmával minden sportoló hallhatta és láthatta más egyesület eredményeit, sikereit.
Az ünnepség után a meghívott vendégeknek állófogadás, a gyerekeknek diszkó és büfé állt rendelkezésre. Emlékezetes és megható program volt – a kiemelt sportolóknak, és szüleiknek – és motiváló mindazoknak a gyerekeknek, akik még csak ezután törnek a sikerek felé.
Bízunk benne, hogy még sok ilyen lélekemelő ünnepségen vehetnek részt Dombóvár sport iránt érdeklődő polgárai, továbbá szívből reméljük, hogy a sport továbbra is fontos szerepet kap a város életében.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 12:00, szombat | Külföld
Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte
A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

