Városlista
2026. július 26, vasárnap - Anna, Anikó

Hírek

2012. December 27. 08:19, csütörtök | Helyi
Forrás: MTI, fotó: http://www.pari.hu/

Fejlesztési stratégiát dolgoznak ki Páriban

Fejlesztési stratégiát dolgoznak ki Páriban

Fejlesztési stratégiát dolgoz ki a Tolna megyei Pári, amely a Kúria ítélete alapján 622 millió forintot kapott a szomszédos Tamási önkormányzatától.

Gere Zoltán, a 690 lakosú település független polgármestere az MTI-nek elmondta: a község képviselő-testülete a tervek szerint januárban alkotja meg a négy-tíz évre szóló stratégiáját a pénz felhasználásáról. Az összeget, amelyet Tamási a 2006-ban szétvált két önkormányzat közötti vagyonmegosztási per után fizetett meg, addig kincstárjegyekbe fektetik - tette hozzá.
A százmillió forintos éves költségvetéssel működő település vezetője elmondta: mivel jelenleg is magas, tízszázalékos a munkanélküliség a községben, a célok között mindenképpen szerepel majd a munkahelyteremtés elősegítése és pályázatok önerejének biztosítása.
"A lehetőségeink ezzel az összeggel megnőttek, de nem szeretnénk elherdálni a pénzt" - jegyezte meg Gere Zoltán, aki azt is elmondta: nem tartja elképzelhetőnek, hogy a Páriban élők a közszolgáltatások terén közvetlen kedvezményekben részesüljenek.
Közölte: a községben, amely saját óvodát, polgármesteri hivatalt és művelődési házat tart fenn, a két település egyesítése óta, csaknem négy évtizede "rombolták az intézményeket, most azon dolgoznak, hogy felépítsék őket".
Párit 1970-ben egyesítették Tamásival, a község lakói 2003-ban helyi népszavazáson mondták ki az önállóvá válást. A bíróság a közös vagyon lakosságarányos megosztása mellett döntött, így Pári a vagyon 7,3 százalékának megfelelő összeget kapott.

Címkék: Pári község, Tamási

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi

A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik

A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.

2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi

Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén

Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!

2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi

Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora

Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai

2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi

Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.

Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon