Hírek
2011. December 08. 22:46, csütörtök |
Helyi önkormányzati
Forrás: MTI
Felfüggesztette tisztségéből a testület a dombóvári polgármestert
Fegyelmi eljárást indított Szabó Loránd, Dombóvár független polgármestere ellen, és felfüggesztette tisztségéből csütörtöki ülésén a város fideszes többségű képviselő-testülete.
Nagy Roland, a testület Fidesz-frakciójának vezetője az ülés után az MTI-vel azt is közölte, hogy Kerényi Zsolt (Fidesz-KDNP) alpolgármester előterjesztésére döntöttek a polgármester felfüggesztéséről.
A háromtagú fegyelmi bizottság négy pontban vizsgálja meg, hogy a polgármester megszegte-e kötelezettségeit, a testület a január 7-ig tartó eljárás időtartamára függesztette fel Szabó Lorándot posztjáról - tette hozzá.
A frakcióvezető ismertetése szerint a fegyelmi vizsgálat két európai uniós pályázattal, a költségvetési koncepcióval, illetve az ivóvízminőség-javító társulással kapcsolatos. A testület Fidesz-frakciója szerint a polgármester akadályozta egy a dombóvári ivóvízminőség-javító társulással összefüggő testületi határozat végrehajtását, valamint nem a jegyző által készített költségvetési koncepciót terjesztette a testület elé, és ezt a november 30-i határidő után tette meg.
Szabó Loránd a döntés után az MTI-nek azt mondta: az ellene felhozott vádak tévedésen vagy feltételezésen alapulnak. Megjegyezte: az ivóvízminőség-javító programhoz szükséges hiánypótlást személyesen vitte el az államkincstárhoz, a jegyző által írt költségvetési koncepciót pedig hiányosnak találta, és kiegészítve november 30-ig beterjesztette, de több önkormányzathoz hasonlóan decemberben tárgyalta a testület.
A polgármester közölte: a bíróságtól kéri a felfüggesztésről szóló határozat hatályon kívül helyezését.
MTI
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 12:00, szombat | Külföld
Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte
A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

