Hírek
2018. Július 24. 08:59, kedd |
Belföld
Forrás: MTI/Illusztráció: MTI Fotó: Varga György
Főként a fővárosban és Pest megyében okozott károkat a vihar
Főként a fővárosban és Pest megyében okozott károkat a hétfői vihar; a tűzoltóknak 230 esetben kellett segítséget nyújtaniuk
- mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője kedden az MTI-nek.
A szóvivő szerint elsősorban a kidőlt fák és a beázott pincék miatt riasztották a tűzoltókat a vihar után. Összesen huszonhárom épületben keletkezett valamilyen kár hétfő délután.
Békés megye Békés nevű településén befolyt a víz egy családi ház pincéjében kialakított lakrészbe; az épületből három embernek kellett ideiglenesen kiköltöznie - tette hozzá.
Tiszaújvárosban egy melléképület, Pécelen pedig egy családi ház tetejét tépte le, illetve bontotta meg az erős szél.
A főváros XXII. kerületében egy családi ház tetejébe villám csapott és kigyulladt, míg a X. kerületben egy uszoda tetejét bontotta meg a szél.
Mukics Dániel szerint az előrejelzések újabb viharokra figyelmeztetnek a héten, ezért azt kérte, a vízparton nyaralók vegyék komolyan a tavi figyelmeztetéseket, míg a fesztiválozók kövessék a biztonsági szolgálat utasításait.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 10. 15:00, szerda | Belföld
Elemzők: meglepetést hozott a májusi inflációs adat
Meglepetéssel fogadták az MTI-nek nyilatkozó elemzők az infláció májusi lefékeződését a várt gyorsulás helyett.
2026. Június 10. 14:00, szerda | Belföld
Karácsony Gergely: jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni
Jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni - mondta a főpolgármester egy szakmai fórumon, kedden Budapesten.
2026. Június 10. 09:00, szerda | Belföld
Magyar Péter: történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek
2026. Június 10. 06:55, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a kormány az európai uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot
Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot kedden este.

