Városlista
2026. július 26, vasárnap - Anna, Anikó

Hírek

2017. Október 12. 18:30, csütörtök | Helyi
Forrás: Természetesen Dombóvár

Geotóp Nap gyalogló mini konferenciával

Geotóp Nap gyalogló mini konferenciával

Október 7-én az országban mindössze kilenc helyszínen rendeztek különféle programokat a földtudományi természeti értékek napja alkalmából.

Ezek között volt a Kapos-hegyháti Natúrpark Egyesület és Kurd Község Önkormányzata által közösen szervezett gyalogtúra.
A Kapos-folyó menti falu községházája előtt több mint ötven helyi és környékbeli gyűlt össze azért, hogy a hétvégi pihenőnapján mozogjon egy kicsit és közben bővítse az ismereteit is. Őket Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere és kurdi kollégája, Müller János köszöntötte, majd a túra résztvevői nekivágtak a néhány kilométeres útnak.
A „gyalogló mini konferencián” a társaság először a település szélén lévő dombnál állt meg, ahol a túrát vezető egyik geológus, dr. Kiss Gábor ismertette a Geotóp Nap jelentőségét. Társa, dr. Sebe Krisztina arról beszélt, hogy a késő-miocénkorban - mintegy 7-8 millió éve - az Alpok, a Kárpátok és a Dinári-hegység által körülölelt, a szubtrópusi éghajlat miatt langyos és kissé sós vízű Pannon-tó alján lerakodott vastag üledékréteg számos állat maradványát őrizte meg. A Pécsi Tudományegyetem adjunktusa szerint Kurd országos, sőt nemzetközi ismertségét ennek a szürke színű, agyagos kőzetnek és az abban talált kagylók, valamint csigák házainak köszönheti. Több, a tudomány számára új puhatestű állatfajt írtak le innen, közülük az egyiket a faluról nevezték el a paleontológusok. A nagyméretű fialló-csigafajt „Viviparus kurdensis”-nek hívják a szakemberek. A községben számos helyen - például a Kálvária közelében, a Damjanich utcában, vagy a falutól keletre húzódó Csigás-árokban - a túrázók maguk is szemügyre vehették az említett ősmaradványokat.
Az egykori vásártéren Fóris Dóra, a tizennégy Tolna és Baranya megyei település területén lévő Kapos-hegyháti Natúrpark képviselőjeként a helyi botanikai érdekességekről tartott tájékoztatót.
A túrázók közül többen is beszámoltak velük történt, vagy általuk hallott helyi eseményekről, amivel hozzájárultak a nap vidám hangulatának megteremtéséhez, illetve fenntartásához. A mintegy hat kilométeres gyaloglás után a távot sikeresen teljesítők a kurdi pékmester által sütött finom csigát, a felnőttek pedig helyi szőlősgazdák borait kóstolhatták meg.

Címkék: gyalogtúra

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi

A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik

A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.

2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi

Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén

Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!

2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi

Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora

Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai

2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi

Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.

Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon