A horrorfilmekből tudhatjuk, hogy a legártatlanabbnak tűnő dolgok válhatnak egy csapásra a legfélelmetesebbekké. A mexikói Babák szigetének is épp ezért lehet a visszataszító, hátborzongató volta. A minden bokorra, fára, kötélre kifüggesztett, igen rossz állapotban lévő játék csecsemők mosolyogva, szem nélkül, és hiányos végtaggal merednek a semmibe. A rájuk rakódott kosz miatt, és az időjárás viszontagságainak köszönhetően még fényes nappal is fenyegetőnek tűnnek.

A szigetet övező csatornába a legenda szerint mintegy ötven éve egy kislány fulladt, és azóta az ő szelleme kísért a helyen. Az első babát egy elmebeteg férfi Don Julian Santana hagyta a szigeten. A monda úgy tartja, hogy ő volt, aki megtalálta a kislány holttestét a vízben, és eztán úgy próbálta enyhíteni a gyerek korai halálának fájdalmát, hogy a csatornában úszó rossz állapotú babákat összeszedte, és mintegy a kislánynak adományozva valahova kiakasztotta. Abban reménykedett, ezzel a tettel megvédi a szigetet a további gonoszságtól, valamint megbékíti a halott kislány lelkét.

A beteg férfi olyannyira beleőrült az esetbe, hogy már nem volt elég neki, hogy a csatornából és otthonról odaajándékozza a babákat. Saját termesztésű zöldségeit, gyümölcseit cserélte játék csecsemőkre, hogy a halott kislány kedvére tegyen.

2001-ben hogy, hogy nem Don Juliant is épp úgy érte a halál, mint a kislányt, akinek évtizedekig segíteni próbált. Persze sokan hiszik a mai napig, hogy nem véletlen egybeesés a két ugyanolyan halál, a szkeptikusok pedig csak a férfi elmeállapotára fogják, és öngyilkosságnak tekintik.

A bátrabb, kalandvágyó turisták azt mondják, a babák szeme helyére befészkelő rovarok és pókok mindmáig szemmel kísérik az oda látogatókat.

Pécsi STOP