Városlista
2026. június 11, csütörtök - Barnabás

Hírek

2021. Június 02. 16:00, szerda | Helyi
Forrás: Facebook: Városunk Dombóvár

Hatodik alkalommal rendezte meg a Dombóvári Tenisz Egyesület a Lacka Kupát

Hatodik alkalommal rendezte meg a Dombóvári Tenisz Egyesület a Lacka Kupát

A Szuhay Sportcentrumban Kovács László gimnáziumi testnevelőtanár emlékére megrendezett torna első napján a páros, vasárnap az egyéni küzdelmekre került sor.

A páros versenyben a nevezett versenyzők közül sorsolással döntötték el, hogy kik alkotnak egy csapatot, majd két pályán küzdött meg egymással a nyolc csapat két csoportban. Végül a legjobbnak a Sándor Tibor – Zircher György páros bizonyult, a második helyen dr. Nagy Miklós – Somogyi Máté páros, harmadik helyen Szűcs József és Modric Deni, valamint a negyedik helyen Somogyi Zoltán és dr. Kovács György végeztek. Vasárnap nyolc nevezővel rendezték meg az egyéni küzdelmeket. Dr. Józan Dániel nyerte a versenyt Dr. Horváth Sándor, Kovács György és Sándor Tibor előtt.
Kovács László Dombóváron született, életét végig kísérte a sport, a sport szeretete. Már gimnazistaként több sportágban is jeleskedett, birkózott, de nagyon tehetséges volt a tornában, az atlétikában és a labdarúgásban is. Egy kis kitérő után, több mint nyolcszoros túljelentkezés ellenére felvették a Testnevelési Főiskolára. Pályafutásának meghatározó részét a dombóvári gimnáziumban töltötte. Tanítványaival országos versenyeken szép eredményeket ért el labdarúgásban, kosárlabdában, atlétikában. Később teljesedett ki élete a tenisz sportággal. Egyesületet alapított, versenyeket szervezett, oktatott és önmaga is szívesen teniszezett. Magával ragadó egyénisége, hallatlan sportszeretete, felkészültsége a diákjaira is átragadt. Nem véletlen, hogy testnevelő tanárok tucatjait indította el a pályájukon. Dombóvár Város Elismerő Díszjelvénnyel tüntették ki 2007-ben.

Címkék: tenisz

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi

Tetejére borult egy autó Jágónaknál

Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi

A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán

Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig

2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi

Gyászhír

Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.