Hírek
2012. December 18. 10:46, kedd |
Helyi
Forrás: Dr. Kriston Vízi József
I. Balásy-kupa emlékverseny
Az elmúlt hétvégén Dombóváron rendezték meg a Tolna Megyei Sakkszövetség harmadik csapatbajnokságát.
A meghívást a Molnár Ferenc vezette Dombóvár 2004 Sakk Egyesület küldte ki annak alkalmából, hogy 100 évvel ezelőtt született Balásy Gyula (Olthévíz, Erdély, 1912 – Dombóvár, 1978, aki maga is aktív játékos volt, ám emellett mesteri fokon művelte az egyéni stílusú sakk-készletek tervezését és készítését.
Fia, Balásy Botond és családja alapította, valamint a Régió-Bész Zrt. támogatta azt a díjat és kupát, amelyért csaknem félszáz játékos küzdött mintegy hat órán keresztül, számos szurkoló és kísérő előtt.
A Dombóvári Művelődési Ház több termében egyszerre zajló mérkőzéseken asztaloknál volt található több, megye béli sport-embléma: pl. Rudolf Anna (Bátaszék-Decs) magyar bajnok vagy Csiszár Csaba, többszörös magyar csapat-bajnok. A dombóvári csapatot erősítette ezúttal az ezüstvasárnapi program-sorozatra „hazatért” Döry Jenő (1951) is, aki korábban magyar, majd nemzetközi sakk mester címet is abszolvált.
A nyolc felkészült csapat versenyéből végül is az első három legerősebb: Decs 1990, Dombóvár és Atomerőmű SE Paks emelkedett ki. Az öt táblahelyezett között volt a legifjabb, 7 és fél éves, valamint a legidősebb versenyző is.
A díjakat a két fővédnök: Tóth Ferenc kormánymegbízott és Patay Vilmos országgyűlési képviselő adta át, míg az ötletgazda, dr. Kriston Vízi József múzeumvezető azt kérte, hogy legyen folytatása Balásy Gyula, Tolna megye 1964-ben Népművészet Mesterévé is avatott közösségi embere emléke ápolásának.
- szöveg és képek: kvj -
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.













