Hírek
2018. November 08. 15:02, csütörtök |
Helyi
Forrás: Ingatlannet.hu
Ingatlanpiaci helyzet Dombóváron és környékén
Bár országos szinten továbbra is emelkednek az ingatlanárak, Tolna megyében viszonylag kedvező árakkal találkozhatunk, sőt néhol még akár csökkenéssel is.
Megszűnt a lakástakarék-pénztár állami támogatása
Az utóbbi hetek egyik legnagyobb híre volt, hogy a kormány megszüntette a lakástakarék-pénztár támogatását. Ezt azzal indokolták, hogy a támogatás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, valamint a bankok extraprofitra tettek szert. A lakástakarék-pénztár jövedelmező volt a bankok számára, ez tény. A Fundamenta és az OTP lakástakarék-pénztárak nyeresége együttesen több mint 90 milliárd Forintot tesz ki. A döntésre talán számítani lehetett, mivel a magyar állam évente 30%-os (maximum 72 ezer Forintos) támogatást nyújtott, míg más európai országokban ez átlagosan 8 és 18% közé esik. Ennek ellenére a térségben mégis hazánkban éltek a legkevesebben a lehetőséggel. Amikor azonban a kormány bejelentette, hogy nem támogatja tovább a lakástakarék-pénztárat, tömegek indultak meg a bankokba, hogy még az utolsó néhány órában tudjanak szerződést kötni.
Sokak szerint a kormány az intézkedéstől azt várja, hogy így még többen választják majd a csok-ot. Mivel az ingatlanárak továbbra is növekednek, így sokaknak jönne jól valamilyen támogatás, azonban rengeteg embernek a csok semmilyen lehetőséggel nem tud szolgálni.
Kedvező ingatlanárak Tolna megyében
Bár országos szinten továbbra is emelkednek az ingatlanárak, Tolna megyében viszonylag kedvező árakkal találkozhatunk, sőt néhol még akár csökkenéssel is. A megyében a lakóingatlanok árai a tavalyi év ugyanezen időszakához képest csökkenést mutatnak. A csökkenés mértéke alacsonynak mondható, ugyanis a tavalyi átlagár 120 ezer Forint, míg az idei 115 ezer Ft, tehát mindössze 5 ezer Forintos a csökkenés, azonban mivel az egész országban a növekedés a jellemző, így ez a minimális csökkenés is pozitívnak mondható. A megyében Dombóváron például tovább folytatódott a növekedés. Tavaly szeptemberben 111 ezer Forint volt az átlagos négyzetméterár, mely 2018-ban már 126 ezer Forint. A növekedés főként a családi házak átlagos árainak növekedésének köszönhető. A téglalakások négyzetméterárai azonban csökkentek. 2017 szeptemberében 181 ezer Ft volt az átlagos négyzetméterár, míg 2018-ban ugyanebben a hónapban 133 ezer Ft, tehát a csökkenés majdnem 50 ezer Ft volt.
A Szekszárdon eladásra kínált lakások árai is folyamatos növekedést mutatnak, ezzel szemben azonban a családi házak árai az utóbbi néhány hónapban csökkenésnek indultak. Év elején a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 181 ezer Ft volt, mely később 200 ezer Forint fölé is emelkedett, azonban jelenleg 172 ezer Ft-ra csökkent. Ez főként a családi házak árainak csökkenésével magyarázható, mivel a 2018-as év elejéhez képest az átlagos négyzetméterárak 26 ezer Forinttal csökkentek. Más megyeszékhelyekkel összehasonlítva megállapítható, hogy Szekszárdon alacsonyabb árakkal találkozhatunk. A környező megyeszékhelyek közül Kaposvárnál és Pécsnél is kedvezőbbek az ingatlanvásárlási feltételek.
Összességében a lakóingatlanokat illetően elmondható, hogy országos szinten viszonylag alacsonyabb árakkal találkozhatunk Tolna megyében, egy-két településtől eltekintve további, kiemelkedő növekedést az év hátralévő részében nem várhatunk.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.

