Városlista
2026. június 10, szerda - Margit

Hírek

2011. Október 27. 10:04, csütörtök | Kék hírek
Forrás: MTI, TMRFK

Újabb három emberkereskedőt vettek őrizetbe Szekszárdon

Újabb három emberkereskedőt vettek őrizetbe Szekszárdon

Újabb három embert vettek őrizetbe emberkereskedelem gyanújával kedden Szekszárdon - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel. A most elfogott nők ellen uzsorázás gyanúja miatt is nyomoznak.

A tolnai megyeszékhely „Csikágóként” ismert városrészében a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) és a Terrorelhárító Központ rendőrei július 20-án vettek őrizetbe (képünk ekkor készült – forrás: TMRFK) hat férfit, akik a gyanú szerint nőket közvetítettek, és prostitúcióra kényszerítettek Németországban, hetedik társukat Németországban fogták el.

A rendőrség közleménye szerint a kedden Szekszárdon, a Kövendi Sándor utcában elfogott három nő kapcsolatba hozható a már előzetes letartóztatásban lévő csoport tagjaival, emellett bűnszervezetben elkövetett uzsora-bűncselekmény miatt is eljárást folytatnak velük szemben.

A TMRFK adatai szerint a három nő rászorult embereknek adott kölcsönt, és aránytalanul nagy összeget követelt vissza; a rendőrség azok jelentkezését várja a 74/501-100-as számon, akik a gyanúsítottaktól kölcsönt kaptak és uzsorakamatot fizettek nekik - írta a közleményben a főkapitányság.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság zöldszáma: 06-80/200-178
A telefontanú ingyenes száma 06-80/555-111

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 08. 11:00, hétfő | Kék hírek

Második világháborús bomba került elő Gyulafirátóton

Második világháborús szovjet bomba került elő a Veszprémhez tartozó Gyulafirátóton, a Felső újsoron - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete vasárnap délután az MTI-vel.

2026. Június 01. 11:00, hétfő | Kék hírek

Magyar busz szenvedett balesetet Dél-Csehországban, többen megsérültek

Egy magyar rendszámú autóbusz és egy szlovák személyautó ütközött össze vasárnap délután Dél-Csehországban – közölte a cseh rendőrség.

2026. Május 27. 07:16, szerda | Kék hírek

BL-döntő - Közel 4 ezer rendőr biztosítja a Bajnokok Ligája budapesti döntőjét

Közel 4 ezer rendőr áll szolgálatban és óvja a közbiztonságot az UEFA Bajnokok Ligája szombati döntőjének napján Budapesten