Városlista
2026. július 26, vasárnap - Anna, Anikó

Hírek

2017. Augusztus 01. 08:27, kedd | Helyi
Forrás: www.facebook.com/dombomedia.hu

Jól sikerült a felkészülési mérkőzés

Jól sikerült a felkészülési mérkőzés

Július 29-én a DFC hazai pályán fogadta harmadik felkészülési mérkőzésén a Baranya megyei I. osztályú bajnokságot legutóbb nyolcadikként záró Pécsi VSK-t.

A vendéglátóknál ezúttal mutatkozott be két újonnan igazolt játékos. Egyikük Kovács Attila, aki 23 éves és támadó, Pécsen nevelkedett, majd Szentlőrincen, Szigetváron, Kozármislenyben és Komló is megfordult, most a Pécsváradtól érkezett a dombóvári klubhoz. A másik egy 18 esztendős, tehetséges fiatalember, Pál Dániel, ő középpályás és a Csikóstőttős-Kaposszekcső gárdájánál nevelkedett, onnan szerződtette őt a DFC.
A mérkőzést óriási lendülettel kezdték az idelátogató vasutasok, de a házigazdák stabil védekezéssel kontrollálni tudták ellenfelük rohamait. Az első negyedórát követően átvette a kezdeményezést a dombóvári alakulat, mely a szünetig Kázmér Péter duplájával és Kovács Róbert találatával 3:0-ás vezetésre tett szert.
A második játékrészben kreatív megoldásokkal rukkoltak ki a vendéglátók. Kardos Ernő tréner időközben ötször cserélt. Az újonnan pályára lépők is kitettek magukért és formás támadásokat vezetve négy góllal növelték az előnyt. Keczeli Krisztián duplázott, mellette betalált még Androsics András és a héten igazolt Pál Dániel is.

Jegyzőkönyv:
3. felkészülési mérkőzés - július 29., Dombóvár, Szuhay Sportcentrum
Dombóvári FC - Pécsi VSK 7:0 (3:0)
Dombóvár: Sztropkó - Kovács R. (Takács Z.), Kalmár, Petrók (Bán), Szalai - Keczeli, Baksa (Kierdorf), Androsics, Kardos (Fehérvári), Kázmér (Pál) - Kovács A.
játékosedző: Kardos Ernő
gólszerzők: Kázmér (2), Keczeli (2), Kovács R., Pál, Androsics

Címkék: DFC, foci

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi

A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik

A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.

2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi

Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén

Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!

2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi

Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora

Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai

2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi

Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.

Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon