Hírek
2012. Április 14. 21:50, szombat |
Helyi
Forrás: helyi híreink szerkesztője, József Attila ÁMK
Jótékonysági műsorral segítették Mátét a felépülésben
Gyerekek és felnőttek, sokan sokféle produkcióval szerepeltek abban a jótékonysági műsorban, amelyet a kerekesszékbe kényszerült Sávai Máté és családja javára rendeztek a dombóvári József Attila ÁMK-ban.
Az újdombóvári iskola diákjai, szüleik és az intézményben dolgozók meghívására április 12-én összegyűlt tornateremnyi közönség előtt hangzott el a Sávai család levele, amelyből a következők derültek ki:
Máté ékcsigolya-rendellenességgel született. A gerince egész gyermekkorától folyamatosan ferdült. Tizennégy éves korában a gyors növekedése miatt az orvosok úgy döntöttek, el kell távolítani a beteg csigolyát, hogy Mátét megvédjék az esetleges bénulástól. Az eltávolító műtétet a Pécsi Ortopédiai Klinikán hajtották végre. Az operáció után azonban az egyik beültetett csavar elmozdult, ezért egy hét múlva Mátét újra meg kellett műteni. Másnap reggel a beteg fiú nem tudta megmozdítani a lábait. Deréktól lefelé lebénult. Ezután az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe került fél évre. Itt tanították meg neki a kerekesszék használatát és felkészítették egy viszonylag önálló életvezetésre. Azonban a lába nem mozdult meg. A család úgy döntött, nem adják fel és minden lehetőséget megragadnak, ami Máté gyógyulását szolgálja. Újabb és újabb lehetőségeket keresve jutottak el a csepeli RTMS rehabilitációs központba, ahol Máté elkezdett egy speciális mágneses terápiát, amely már az első alkalommal látványos javulást hozott. Bíznak benne, hogy ennek a módszernek az alkalmazásával - amelyet nem támogat a TB és igen sokba kerül - majd talpra állhat beteg családtagjuk. A kezeléseket másfél havonta egy hétig kellene igénybe venni. Bentlakással és ellátással együtt ez alkalmanként körülbelül 130 ezer forinttal terheli meg a családi költségvetést. Ezen kívül akupunktúrás kezelést is szeretnénk igénybe venni, hogy meggyorsítsuk a felépülést. A Máté által használt kerekesszék ugyancsak 130 ezer forintba kerül. A lakásba való bejutást is meg kell oldaniuk egy különleges rámpa segítségével. Minden adomány és segítség ezekhez a költségekhez való hozzájárulást jelent. A szervezőknek és a műsor fellépőinek levelük zárásaként Lewis Carroll szavait idézve igyekezett köszönetet mondani a Sávai család: „Az élet egyik legnagyobb titka, hogy igazán olyasmit érdemes csinálni, amit másokért teszünk.”
Mint a József Attila ÁMK internetes honlapján másnap közzétett köszönetnyilvánításból kiderült, a két részben több mint kétórányi műsort és a szünetben a szülői munkaközösség jóvoltából frissítőket kínáló rendezvényen 365.465 Ft-ot sikerült összegyűjteni az intézményben tanuló Sávai Máté gyógykezelésére.
Helyi híreink szerkesztőjének sajnos a műsor második részének elején távoznia kellett, azonban addig készített fotóit a lenti felvételre kattintva megtekintheti.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon














