Hírek
2013. Június 12. 07:53, szerda |
Helyi
Forrás: Döbrököz TV
Juniális Döbröközön
Ragyogó napsütés, 30 fok meleg, remek programok kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Mindez pompás alapja volt az idei Döbröközi falunapnak.
A Koszorú-dombra tervezett Juniális az időjárás okozta útviszonyok miatt az idei évben újból a sportpályán került megrendezésre.
4 csapat nevezett be a feladat-túrába, akik 15 percenként indultak a sportpálya helyszínére. Első állomásuk a volt hegyi óvoda, ezt követően az IKSZT udvara, majd a pályával szemben található játszótér és végül a sportpálya volt. A megérkezés után minden csapat közösen elénekelte az indulóját.
A nap folyamán legtöbben gyalog, de volt aki gépkocsival jött ki a helyszínre, ki-ki a főzőhelyeken saját társaságának főzött, vagy szalonnát sütött, vagy pedig az önkormányzat vendégelte meg vadpörkölttel és üdítővel. A meghirdetett sárkányeregetés díjazottjai a következők: 1. hely: Döbröközi Óvoda, 2. hely: Kancz Zoltán Márk, 3. hely: Hajda Bence. A tombolasorsolás fődíja egy kerékpár volt, amit Ábrahám Edit nyert meg.
A napot összefoglalva: a fiataloknak folyamatosan programok voltak, versenyek, ahol mindenki megtalálhatta a maga szórakozását.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.













