Hírek
2011. November 01. 08:30, kedd |
Helyi
Forrás: Nyílt Szívek Közhasznú Egyesület
Kapcsolda: rövidesen Dombóvár is a helyszínek között
A Nyílt Szívek Közhasznú Egyesület segítségével az Illyés Gyula Gimnázium is csatlakozott a Mosolyország Alapítvány programjához, amelyben fogyatékkal élő és egészséges gyerekek találkoznak az épek iskolájában.
A gyerekek különböző közös programokon keresztül ismerik meg egymás életét és gondolkodását. A foglalkozások játékra, zenére, mozgásra, festésre és rajzolásra épülnek. Az együttlétek során a fogyatékkal élők megtanulják elfogadni és feldolgozni saját állapotukat, másságukat, és segítséget kapnak abban, hogyan tudják azt elfogadtatni környezetükkel is. Az épek megtapasztalják, hogyan segíthetnek fogyatékossággal élő társaiknak a mindennapi élethelyzetekben, megismerik az elfogadást, a toleráns és empatikus viselkedést. A foglalkozások segítenek a pedagógusoknak is, hogyan szervezhetnek differenciált vagy csoportos foglalkozásokat saját óvodai vagy iskolai csoportjukban, ahol esetleg egy-egy sajátos nevelési igényű gyermekkel is foglalkoznak az integrált nevelés keretében.
Hetekkel a nagy találkozás előtt Szalay Kriszta színművésznő (képünkön - forrás: kapcsolda.hu) azért keresi fel az ép diákok intézményét, hogy felkészítse őket. Az ötletgazda ezzel a céllal november 8-án látogat el a dombóvári gimnáziumba. A felkészítés egy beszélgetés, melyen az ép gyerekek és fiatalok mellett a fogadó és a speciális intézmény pedagógusai is részt vesznek. Szalay Kriszta beszél a Kapcsolda létrejöttének okáról, körülményeiről, az eddigi tapasztalatokról, eredményekről. Elmondja, milyen reakciókra, érzelmi hatásokra számíthatnak az „egészséges” gyerekek, akik természetesen elmondhatják kéréseiket, akár aggályaikat is.
Az első dombóvári Kapcsoldára 34 gimnazista diák jelentkezett. December 5-én ők várják a mozgássérülteket, látássérülteket, enyhén- és középsúlyosan értelmi fogyatékos diáktársaikat egy kellemes délutánra, közös játékra, egy Mikulásváró ünnepségre. A diákok mellett az iskola néhány pedagógusa, és a Nyílt Szívek Egyesület néhány tagja segíti a program eredményes megvalósulását.
A Nyílt Szívek Egyesület célja, hogy ne csak egyszer valósuljon meg ez a program, hanem minden évben, a résztvevők száma folyamatosan bővüljön, közöttük pedig alakuljon ki élő és hosszabbtávú kapcsolat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon

