Hírek
2020. Augusztus 25. 11:12, kedd |
Helyi
Forrás: Dombóvár Város Önkormányzata
Kenyérszentelés Dombóváron
Az ünnepi szentmise után a Szent István templom előtt került sor a kenyérszentelésre augusztus 20-án Dombóváron.
A kenyeret Pintér Szilárd polgármester szegte meg.

A hagyománynak megfelelően a Dombóvár Kenyere támogatás idei nyertesének kihirdetésére is sor került. A Városunk Dombóvár oldalon a négy támogatásra jelölt civil szervezet közül a legtöbb szavazatot az újonnan alakult Dombóvári Mentő Alapítvány kapta. A szervezet nevében a „stafétabotot” átvevő Polonyi Csilla kuratóriumi elnök elmondta: a szervezet azzal a céllal alakult, hogy a dombóvári térségben feladatot ellátó mentősöket támogassa, akik ezáltal magasabb színvonalon tudják ellátni feladataikat.
A Dombóvár Kenyere szavazás és a Picipó Kft. felajánlása nyomán a következő egy évben minden dupla kérges, fél kilós fehér kenyér árából 15 forint kerül a Mentő Alapítvány számlájára. A kenyeret a városban a Picipó Kft. boltjaiban és a Betyár Pékségben lehet megvásárolni.
A tavalyi nyertes Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar vezetőjének, Kiszler Andrásnak az összegyűlt és a pandémia miatt kiegészítésre szorult támogatást Börcsök Izabella adta át.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon

