Városlista
2026. július 26, vasárnap - Anna, Anikó

Hírek

2018. Február 08. 09:32, csütörtök | Helyi
Forrás: Dombó Média

Két csapattal jutott az országos döntőbe az Illyés Gyula Gimnázium

Két csapattal jutott az országos döntőbe az Illyés Gyula Gimnázium

Február első hétvégéjén a körmendi Batthyány Kastélyközpontban rendezték meg a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia két korcsoportjának országos elődöntőjét, melyen kiválóan szerepeltek az Illyés Gyula Gimnázium csapatai.

Elsőként a 9-12. évfolyamos diákok versenyeztek. A fiataloknak hatalmas ismeretanyagot kellett előzetesen elsajátítaniuk, hiszen ismerniük kellett például az 1968-ban Mexikóvárosban rendezett nyári olimpián érmet szerzett magyar sportolókat, az összes ötkarikás játék hazai bajnokait, híres tornászainkat és a téli olimpiák sikeres szereplőit is. A nehéz feladatokkal kiválóan birkózott meg a Bor Bernadett, Kőszegi Szabolcs, Kőszegi Gergő és Havanecz Zsolt alkotta dombóvári gárda, mely a második helyet szerezte meg.

Az 5-8. osztályos gyerekeknek többek között a téli ötkarikás események történetéről, az 1928-as amszterdami nyári olimpiáról és a magyar ökölvívókról kellett számot adniuk. A mezőny erejét jelzi az, hogy a nyolc együttes részvételével lebonyolításra kerülő Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia országos fináléjába a körmendi elődöntőből hat résztvevő jutott be. Köztük van az Illyés Gyula Gimnázium Berta Boldizsár, Futó Dániel, Horváth Boldizsár, Rákosfalvi Soma összeállítású társasága is, mely ez alkalommal harmadikként végzett.

A fiatalokat dr. Szenyéri Zoltán, a középfokú oktatási intézmény vezetője készítette fel a szép sikereket hozó megmérettetésre.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi

A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik

A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.

2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi

Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén

Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!

2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi

Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora

Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai

2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi

Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.

Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon