Hírek
2011. Július 11. 14:25, hétfő |
Belföld
Forrás: OrientPress
Kétélű fegyver a béremelés
A kisebb keresetűek kompenzálásáról szóló rendelet jövő évi hatályba lépése miatt veszélybe kerülhet sok cég versenyképessége.
A Világgazdaság információi szerint a Magyar Villamos Műveknél már megtörtént a bérkompenzáció és a MÁV is 'lépett' már. A versenypiaci cégeknél nem automatikus az emelés.
A Videotonnál is megtörtént a béremelés, de Sinkó Ottó vezérigazgató szerint csak azért, mert a cég eredményessége ezt lehetővé tette. A 2012-től kötelező szintű emelésre viszont nem látszik több tartalék.
A szabályozással a kormány az egykulcsos jövedelemadó bevezetéséből adódó azon hátrányt kívánja a munkáltatókkal kiegyenlíttetni, amely a kisebb keresetű dolgozókat sújtja. Értelemszerűen tehát azoknak a társaságoknak kell mélyebben a zsebükbe nyúlni, amelyeknél nagyobb a kiskeresetűek aránya. A cél a bruttó 300 ezer forint alatti bérek nettó értékének megőrzése. Azt, hogy ennek érdekében mekkora béremelésre van szükség, a kormány rendeletben fogja közölni, az emelést elmulasztókat pedig kizárná a közbeszerzésből és a támogatásokból. Becslések szerint a rendelet a hazai dolgozóknak legalább a kétharmadát érintené.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 10. 15:00, szerda | Belföld
Elemzők: meglepetést hozott a májusi inflációs adat
Meglepetéssel fogadták az MTI-nek nyilatkozó elemzők az infláció májusi lefékeződését a várt gyorsulás helyett.
2026. Június 10. 14:00, szerda | Belföld
Karácsony Gergely: jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni
Jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni - mondta a főpolgármester egy szakmai fórumon, kedden Budapesten.
2026. Június 10. 09:00, szerda | Belföld
Magyar Péter: történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek
2026. Június 10. 06:55, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a kormány az európai uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot
Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot kedden este.

