A gyermekkorát a közeli Kurdon töltő dr. Banizs Károly a kiállításának február 9-i megnyitóján arról beszélt, hogy érkezett hozzájuk az iskolába egy új biológia-testnevelés szakos tanár, aki kivitte őket a természetbe. A rétek és erdők járása közben a gyerekeket a pedagógus arra inspirálta, hogy ismerjék meg a lepkéket. A kis Karcsi első pillangóját egy sapkával fogta, de a gyűjtéshez a leleményes ifjú olykor az édesanyja rossz harisnyáit is felhasználta. Már 300-nál is több egyed volt azokban a dobozokban, amiket a falusi házuk tisztaszobájában tartott egy széken. Egy disznóvágást követően az érlelődő sonkákat éppen ezen tárolok fölé rakták. A két szekrény közötti rudak közül az egyik eltört és a leeső finomságok összezúzták a fiú féltve őrzött kincsét. Ekkor fel is hagyott ezen szenvedélyével. Sok évvel később - már felnőttként - kezdett el újra a gyerekkori hobbijával foglalkozni.
- 1971-ben az egyik éjszaka furcsa neszre lettem figyelmes - elevenítette fel a vele történteket dr. Banizs Károly. - Lakásom negyedik emeleti ablakának üvegén kopogtatott egy éjjeli nagy pávaszem. Ezt a történést jelnek tekintetem. A kutatómunkám fárasztó napjainak kipihenését remekül szolgálta az, hogy újból elkezdtem gyűjteni a lepkéket. Azóta se tudom eldönteni, hogy azért járok-e a természetbe, hogy gyűjtsem a pillangókat, vagy azért gyűjtöm azokat, hogy kint lehessek a természetben.
1972-ben kereste fel a Rovartani Társulatot, melynek vezetői figyelmébe ajánlották Párniczky Józsefet. A neves fehérvári lepkegyűjtővel hamar barátságot kötöttek és kedvenc időtöltéséhez tőle kapott szakmai segítséget.
Nemcsak a Magyarországon fellelhető lepkéket tartalmazza az elhivatott „pillangóvadász” jelenleg több 7000 példányt számláló gyűjteménye. Amikor az Amerikai Egyesült Államokban élő kisebbik lányához „unokavigyázónak” szegődött, hétvégi szabadnapjain hajkurászta a lepkéket. Brazíliában, Eqadorban és Európa számos országában is megfordult. Az 1970-es évek végén postán küldték számára a nyugat-afrikai pillangókat Sierra Leonéból köszönhetően annak, hogy egy baráti család munkája révén oda költözött ki három évre. Legidősebb lepkéje egy 1923-ból Olaszországból való sávos szender. Büszke sziklai fehérpillangóira, amelyek csak a Bakony és a Vértes déli lejtőin honosak. Az országban szinte mindenütt előforduló díszes medvelepkékből és a lakóhelye - Csór - környékén is honos hangyász boglárkákból sokat találni a gyűjteményében.
- Időközben a természet más csodáinak a fotózása is a hobbimmá vált - mondta dr. Banizs Károly. - Örömömre szolgál az, hogy mások is megcsodálják az általam készített képeket.