Hírek
2013. Október 30. 08:01, szerda |
Helyi
Forrás: Erdősné Fedeles Zita
„Mindenki szem a láncban” az október 23-i városi ünnepségen
Az ünnepélyen közreműködtek a Belvárosi Általános Iskola nyolcadik, hatodik és hetedik osztályos tanulói.
Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról versrészlete híven tükrözi az ötvenes évek atmoszféráját. A kommunista diktatúra irányt adott az emberek életének, és az irányba fordított tömegek azután már maguk képezték a rendszer erejét.
Az ünnepi megemlékezésen a kortörténeti bevezető részben a Belvárosi Általános Iskola végzős diákjai prózában jelenítették meg amint a zsarnokság átszövi az élet minden területét, behatol az emberi kapcsolatokba. A forradalom kirobbanását a harang és a tűz alakzattal látványosan szemléltették a hatodikosok. Az ifjúság fenyegető követeléseivel párhuzamosan lekerült a Rákosi-címer a nemzeti jelképek közül, átadva helyét a lyukas zászlónak.
Az üszkös, fagyos Budapesten november 4-én „az orosz tankok között hallgatnak a harangok”. Megkezdődött a megtorlás, vérbe fojtották a magyar forradalmat. A Sebestyén Márta és a Muzsikás együttes Fordulj, kedves lovam c. népzenére előadott tánc a mintegy 200 000 külföldre menekülő érzéseit aposztrofálta.
A záró lírai szakaszban a lányok megcsillantották a visszatérés gondolatának reményét. A műsor végén a közel hatvan szereplő együtt énekelte gitárkísérettel a Szabadnak születtél c. dalt, mely a magyarság szabadságvágyát szimbolizálta.
„Te kicsi ország,
el ne felejtse, aki él,
hogy úgy született a szabadság,
hogy pesti utcán hullt a vér.”
Az ünnepélyen közreműködtek a Belvárosi Általános Iskola nyolcadik, hatodik és hetedik osztályos tanulói. A zenei közreműködőket Fenyvesi Gábor és Főbusz Nóra készítette fel. A koreográfiát Ockenfusz Enikő tanította be. Öt pár táncolt a Kapos Táncegyüttesből, művészeti vezető: Nyári Éva. A műsort összeállította: Erdősné Fedeles Zita.
Ünnepi beszédet mondott Kerecsényi Márton, a Fidesz helyi elnöke.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.









