Hírek
2015. December 21. 10:00, hétfő |
Helyi
Forrás: www.facebook.com/dombovar.termeszetesen
Most igazán megéri a gimiben tanulni
Tehetséggondozó ösztöndíjpályázatot indít a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium az önkormányzat segítségével.
Felmenő rendszerben évfolyamonként három jól tanuló, nehéz körülmények között élő diák örülhet – és hát a többi is, hiszen a dombóvári gimi tényleg jó választás.
Az utóbbi években a Dombóvári Illyés Gyula Gimnáziumba jelentkezők száma csökkent, a tanulók előnyben részesítik azokat a régiós középiskolákat, amelyek részt vesznek az Arany János Tehetséggondozó Programban. Megoldásként a gimnázium a dombóvári tehetséges diákok megtartása érdekében egy ösztöndíjat is nyújtó tehetséggondozó programot indíthat a 2016/2017. tanévtől kezdődően felmenő rendszerben.
A programban az önkormányzat is együttműködik és anyagi támogatást nyújt hozzá. A programban részt vevő tanulókat pályázaton választják ki. Az pályázhat, akinek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem 60 ezer forint alatt van, a tanulmányi átlageredménye az általános iskola 7. évfolyamán és a 8. évfolyamon félévkor 4,00 felett van, leszámítva a készségtárgyakat.
A tehetséggondozó programban résztvevő tanulók a kiírást követő tanévben 10 hónapon át havonta 10 ezer forint (természetesen adómentes) ösztöndíjban részesülnek, ennek összegét az önkormányzat biztosítja. Az ösztöndíjat a következő tanévben csak akkor folyósítják, ha a tanuló a tanév végén legalább 3,5 tanulmányi átlagot ér el. Az ösztöndíj mellett a tehetséggondozó program ECDL-tanfolyamot, egy választott nyelvből többletórákat, nyelvvizsga előkészítő tanfolyamot biztosít, illetve a tanulók mellé a nevelőtestületből egy mentort biztosít. Ha lesz rá forrás, a diákok jogosítványának megszerzéséhez is hozzájárul az iskolát támogató alapítvány.
Az önkormányzat döntése szerint a 2019-2020-as tanévig felmenő rendszerben évfolyamonként 3 fő kaphat ösztöndíjat.
Dr. Szenyéri Zoltán, a gimnázium igazgatója a 7200 megkeresésére elmondta: a nem speciális irányok felé kacsingató diákok minden igényét kielégíti az Illyés Gyula Gimnázium. Igazán erős az iskola humán vonala, tanulhatnak itt kiemelten angolt és németet, matematikát és természettudományt is, de van általános tanterv is. Az erős nyelvi vonalnak köszönhetően legalább a diákok 50-60 %-a nyelvvizsgával kerül ki az iskolából, a heti 6 nyelvóra ebben komoly versenyelőny.
- Bárhova be lehet tőlünk is kerülni, nem kell feltétlenül messzire menni – hangsúlyozta az igazgató. - Az utolsó évfolyamból kiemelkedően erős egyetemi karokra kerültek be fiatalok, kétharmaduk az első megjelölt egyetemi helyre bekerült.
Az igazgató kiemelte, nem csak a tanulás a lényeg: rengeteg plusz program gondoskodik arról, hogy jó hangulatban teljenek a diákévek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.

