Hírek
2015. Szeptember 04. 15:00, péntek |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, fotó: bbrblog.com
Mustgáz – veszélyes is lehet a szüreti időszak
Ha ősz, akkor szüret, ha szüret, akkor pedig kezdetét veszi a borkészítés is, amelynek jellemző veszélyforrása a gyakran emberéletet is követelő mustgáz.
Évente körülbelül egy tucatszor riasztják a tűzoltókat mustgáz miatt és sajnos nem múlik el év úgy, hogy valaki ne veszítené el az életét mustgáz okozta balesetben.
A mustgáz nem más, mint a must erjedése során keletkező szén-dioxid. Ez a gáz színtelen, szagtalan, a levegőnél másfélszer nehezebb, zárt térben a levegőt kiszorítva, a padlótól fogva tölti fel a helyiséget. A közhiedelemmel ellentétben ez a gáz nem mérgező, de mivel kiszorítja a levegőt, oxigénhiányos állapotba kerül, aki mustgázzal teli zárt helyen tartózkodik. Ez szédülést, álmosságot, eszméletvesztést, végül pedig fulladásos halált okozhat.
A mustgázzal kapcsolatos pincebalesetek egy kis odafigyeléssel megelőzhetőek. A borospincét üzemeltetők gondoskodjanak a pincék szellőztetéséről, a hordókat pedig, ha lehet, igyekezzenek nagy térben elszórva elhelyezni. A legjobb megoldás a balesetek megelőzésére a borospincékbe szén-dioxid-érzékelők telepítése.
Mindemellett alkalmazható a jól ismert gyertyás módszer is, csak nem a közhiedelemben ismert változatban. Ha a pincében a szén-dioxid-koncentráció eléri a tíz százalékot, már eszméletvesztést, később pedig fulladásos halált okozhat. A gyertyaláng ezzel szemben csak tizennégy százalékos mustgáz-koncentrációnál alszik ki. Ezért az égő gyertyát ne kézben tartva, hanem egy rúdhoz rögzítve, derékmagasság alatt tartva menjenek le a pincébe. Ha a gyertya lángja kialszik, nincs elegendő oxigén a helyiségben, azonnal el kell hagyni a pincét, mert életveszélyes ott tartózkodni.
Mustgáz miatt bekövetkezett balesetnél kizárólag sűrített levegős légzőkészüléket viselő ember segítsen, mivel anélkül a segítő is áldozattá válhat. A különböző gázálarcok, gázmaszkok viselése nem nyújt védelmet. Veszély esetén hívja a katasztrófavédelmet a 105-ös segélyhívó számon!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Helyi
Tetejére borult egy autó Jágónaknál
Tetejére borult egy személyautó, miután összeütközött egy másik járművel hétfő este Jágónaknál, a 6519-es számú út 3. kilométerénél.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 21:21, hétfő | Helyi
A dombóvári gyermekorvosok rendelési ideje a nyár folyamán
Tájékoztatás a dombóvári gyermekorvosok rendelési idejéről 2026. június 15-től 2026. szeptember 4-ig
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.

