Hírek
2013. Május 01. 21:30, szerda |
Helyi
Forrás: JAÁMK
Nyelvgyakorlás Németországban
2013. április 14-22-ig a József Attila Általános Iskola 6-7 osztályos, német nyelvet tanuló diákjai egy hetes németországi nyelvgyakorlaton vettek részt a baden-württembergi Bad-Mergentheim városában.
A település közel ugyanannyi lakossal rendelkezik, mint a mi városunk, és ott működik az a Kopernikusz Realiskola, amely, mint partneriskola már több mint 20 éve fogadja iskolánk tanulóit.
A hét folyamán változatos programokat kínáltak a magyar gyerekeknek; ellátogattak Würzburgba ill. Rothenburgba, jártak a város híres vadasparkjában, és az ebelbergi cseppkőbarlangban. A küldöttséget fogadta a város vezetése is, ahol egy kis ajándék kíséretében megvendégelték őket. A délutáni illetve hétvégi programokról a német vendéglátó családok gondoskodtak. Így volt olyan gyerek, aki például eljutott Münchenbe, a stuttgarti Mercedes múzeumba, illetve a nürnbergi állatkertbe is. A Cabero Kft Mágocs anyagi támogatásával a 17 tanuló tartalmas hetet töltött el, gyarapítva német tudásukat.
A csoport kísérői Géringné Pápay Ágnes és Glaubné Nagy Ildikó némettanárok voltak.
Nyáron a német gyerekek érkeznek majd a Balaton partjára, így újra együtt tölthetnek egy hetet, és újabb élményekkel gazdagodhatnak magyar barátaikkal együtt.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon




