Hírek
2019. Május 20. 13:00, hétfő |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Nyelvgyakorlásra utaztak a József Attila Iskola diákjai Németországba
A József Attila Általános Iskola 38 diákja három tanár kíséretében május 6-án a németországi Bad Mergentheimbe utazott.
A hatodik, hetedik és nyolcadik évfolyamos tanulókból, valamint pedagógusokból álló társaság a Kopernikus Reáliskolánál vendégeskedett. Az oktatási intézmények hosszú ideje ápolnak egymással baráti kapcsolatot, melynek keretében huszonhatodszor nyílt arra lehetőség, hogy az újdombóvári felsősök nyelvgyakorlás céljából felkeressék a Baden-Württemberg tartományban lévő települést.
A gyerekek és tanáraik délelőttönként tanórákon vettek részt, az ebédek után pedig kirándultak: jártak a helyi vadasparkban és fürdőben, valamint Rothenburgban és Würzburgban. A delegációt a Városházán fogadta Bad Mergentheim egyik alpolgármestere. A küldöttség tagjainak egyharmada német családoknál lakott, a többieket pedig egy közeli falu ifjúsági szállásán helyezték el.
A József Attila Általános Iskola 20 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert két évre a magyar-német partnerségi kapcsolat erősítésére az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program egyik pályázatán, részben ebből az összegből finanszírozták a hat napos külföldi utat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon

