Hírek
2020. Október 25. 08:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Dombóvár Város Önkormányzata
Az ’56-os forradalom hőseire emlékeztek Dombóváron
Az Illyés Gyula Gimnázium diákjai elevenítették fel a legfontosabb eseményeket színvonalas műsorukkal és a középiskola igazgatója mondott beszédet hatvannégy év távlatából.
Dr. Szenyéri Zoltán kiemelte, hogy a nemzedékének meg kellett élni a rendszerváltást ahhoz, hogy legyenek hiteles forrásaik 1956 nagyszerűségéről. Hogy ne hallgassák el előlük az emigrációs magyar irodalom nagy egyéniségeit, hogy megismerhessék Márai Sándor örökbecsű sorait a forradalom leverése után érzett óriási fájdalmáról.
Dombóvár vonatkozásában kitért Ivanich Miklós életében bekövetkezett tragédiára. Városunk díszpolgára is ausztriai menekülttáborban kezdte újra életét, majd sok-sok szerencse is kellett a tehetsége mellé ahhoz, hogy Párizsban újra felfedezzék, és kinyíljon az életpályája.
Máig emlékszem egy apró történetére, amit akkor mesélt, amikor hitvesével nálunk járt egy baráti beszélgetésen. Története idején már az USA-ban élt francia feleségével és gyermekeivel.
„Tudod, hivatalosak voltunk egy szilveszteri társaságba, felöltöztünk, kocsiba ültünk. Az autó rádiójában állomást kerestem és valahogy rátaláltam a Kossuth Rádióra. Menet közben éjfél lett, meghallottam a magyar himnuszt. Könny szökött a szemembe, nem tudtam tovább vezetni. A feleségem nem igazán értette a megrendültségem okát.”
A megemlékezés koszorúzással ért véget az 56-os emlékműnél.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 09:25, péntek | Helyi
A dombóvári rendőrök a lakosság segítségét kérik
A Dombóvári Rendőrkapitányságon a 17030/157/168/2026. körözési számon eljárást folytatnak Kovács Martin eltűnése kapcsán.
2026. Július 23. 09:59, csütörtök | Helyi
Aktuális állásajánlatok Dombóváron és környékén
Ha állást keresel, nézd meg az aktuális helyi lehetőségeket oldalunkon!
2026. Július 22. 09:58, szerda | Helyi
Négy koncerttel zárul Magyarország legnagyobb ifjúsági fúvószenei tábora
Baranyában, Zalában, Somogyban és Horvátországban koncerteznek a DDRF zenekarai
2026. Július 21. 00:00, kedd | Helyi
Tizenkét járásban épít ki korszerű távközlési hálózatot a Tarr Kft.
Dombóvár környékén pl. Ágon, Alsómocsoládon, Bakócán, Baranyaszentgyörgyön, Gerényesen, Kisbesztercén, Kishajmáson, Kisvaszaron, Meződön, Palén, Szágyon, Tarróson, Tékesen, Tormáson, Vargában, Vásárosdombón és Vázsnokon

